Rétvári: Az MSZP akkor nem tiltakozott, amikor a miniszterelnök-jelöltje a minimálbér eltörléséről beszélt
2022. december 5. 16:16

Miért nem emelik a közmunkásbért és a minimálbért? – ezt kérdezte mai napirend előtti felszólalásában a kormánytól az MSZP társelnöke. Komjáthi Imre elmondta, hogy senki nem ábrándozik arról, hogy minimálbért keressen, de az is elfogadhatatlan, hogy 2023-ban 155 610 forint lesz a nettó minimálbér.

Az MSZP-s politikus szerint Lengyelországban és Szlovákiában is magasabb minimálbérrel számolnak, és már a románok tervei is meghaladják a magyar összeget. Komjáthi emiatt azt kérte a kormánytól, hogy vezessenek be többkulcsos adózást, akik többet keresnek, azok ne csak összegszerűen, hanem arányaiban is fizessenek több adót. Azt is követeli az MSZP vezetője, hogy a minimálbér legyen tárgyalás eredménye. – Hozzák el a munkabékét! – kérte a kormány képviselőit Komjáthi Imre. Harmadik kívánsága az volt, hogy minden politikai pozícióban lévő személy fizetését fagyasszák be április 3-i szinten.

– A minimálbéresekért való aggodalma akkor lenne minimálisan hiteles, ha amikor kormányoztak, akkor lerakták volna ennek az alapjait, vagy ha felszólaltak volna Márki-Zay Péter azon kijelentése ellen, amikor arról beszélt, hogy nem tartja szükségesnek a minimálbért – jelezte válaszában a Belügyminisztérium államtitkára.

Rétvári Bence szerint annyira hiteles Komjáthi Imre mostani felszólalása, mint annak idején, amikor az éhségmeneten Simon Gábor MSZP-alelnökkel együtt vonultak. – Csak a dollárbaloldal miniszterelnök-jelöltje volt az elmúlt harminc évben, aki azt mondta, hogy a minimálbért el kell törölni – tette hozzá az államtitkár. Rétvári Bence emlékeztetett, a szocialisták nyolcévnyi kormányzás alatt 23 500 forinttal emelték a minimálbért. Az ezt megelőző nyolc évben, a jobboldali kormány idején, 75 ezer forintról 200 ezerre emelkedett a minimálbér.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy az emelések előtt a baloldal rendre a munkaerőpiac összeomlásától tartott, a munkanélküliség növekedéséről vizionáltak. – Ehhez képest jelenleg négy ország van Európában, ahol alacsonyabb a munkanélküliség, mint nálunk – közölte Rétvári Bence.

A közmunkával kapcsolatosan az államtitkár felidézte, hogy annak bevezetésekor a segélyek világából kellett kilépni. Az volt a cél, hogy legyen egy érezhető lépés a munka világa felé. – Mindenkinek segít az állam, ezért van a közfoglalkoztatás is, aminek a megszűnéséről is álhíreket terjesztett a baloldal – emlékeztetett Rétvári.

Magyar Nemzet
Címkék:
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • A „dollárbaloldal" továbbra is magyarellenes
    Gyurcsány Ferenc és a „dollárbaloldal" - úgy, ahogy korábban más nemzeti sorskérdések esetén - most is a magyar emberek érdekével szemben határozza meg a politikáját – fogalmaz Hollik István.
  • Életveszélyes az EP vérgőzös javaslata
    Hidvéghi Balázs azt mondta: a javaslat szövege egészen elképesztő állításokat és felhívásokat tartalmaz például a fegyverszállítások tekintetében, nemcsak üdvözli például a tankok Ukrajnába küldését, hanem kifejezetten felhív vadászrepülőgépek és nagy hatótávolságú rakétarendszerek szállítására is.
  • Erdélyben utakat zártak le a hóviharok miatt
    A Fogarasi-hasokban lavina temetett maga alá egy turistákkal teli menedékházat, vasárnap délelőtt még folyt a mentés. Vasárnap reggel mentőcsapat indult a mintegy 2000 méter magasan rekedt turisták kimentésére.
MTI Hírfelhasználó