Kamatdöntés - a jelenlegi eszközöket használja a jövőben is a jegybank
2023. január 24. 23:09

A Magyar Nemzeti Bank az eddig bevezetett eszközöket alkalmazza a jövőben is annak érdekében, hogy a monetáris transzmisszió még hatékonyabbá váljon, a jelenlegi kamatkondíciók a kockázatok trendszerű javulásáig fennmaradnak - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az alapkamat 13 százalékos szintjét fenntartó ülést követő online háttérbeszélgetésen, kedden.

Kiemelte: változatlanul 18 százalék lesz az egynapos betéti tender kamata, a tendereket a jegybank ezentúl is naponta megtartja.
   
Az MNB a kötelező tartalékráta emelésében továbblép, április elejétől 10 százalékra emeli annak szintjét az eddigi 5 százalékról, illetve február elejétől heti rendszerességgel diszkontkötvény-aukciókat indít - hívta fel a figyelmet. A cél az, hogy az egynapos betéti kamaton keresztül meghatározott kamatkondíciók minél hatékonyabban érvényesüljenek - fűzte hozzá.
   
Az alelnök jelezte, hogy folytatják azokat a hosszú betéti tendereket, amelyeket az ősz folyamán több alkalommal is tartottak, a következő hosszú lejáratú betéti tendert január 25-én hirdetik meg.
   
Rámutatott arra, hogy a dezinflációs hatások a következő hónapokban erősödni fognak, aminek a hátterében bázishatások mellett az alacsonyabb nyersanyagárak, illetve a kisebb áram- és gázfogyasztás húzódik meg.
   
Fordulat körvonalazódik az élelmiszerárak alakulásában is, a gabonapiacon már meg is indult az árak mérséklődése, de más részpiacokon is hasonló folyamatok várhatók - jegyezte meg. Ezen felül belföldi oldalról a kiskereskedelmi forgalom szűkülése is "fegyelmező erőként" hat az árazásra - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a jegybank és a Gazdasági Versenyhivatal szorosan együttműködik a költségek feletti áremelkedések letörésében.
   
Az infláció decemberben elérte a 24,5 százalékot, a novemberhez képest mért 2 százalékpontos emelkedést az üzemanyagársapka kivezetése okozta, amelynek hatása januárra is átnyúlik - húzta alá.
   
Virág Barnabás kiemelte, hogy a gazdaság megítélése szempontjából "kulcsfontosságú" folyó fizetési mérleg "túl van a mélyponton", a következő hónapokban és az év egészében javulni fog az egyenleg.
   
A gazdasági növekedés lassulása folytatódott, két egymást követő negyedévben visszaesés következett be, ugyanakkor 2023 egészében "jó esély van arra, hogy a pozitív tartományban maradjon a mutató" - mondta.
   
A piaci kockázatokat az MNB által október közepén bevezetett célzott intézkedések eredményesen kezelték, a hozamgörbe a hosszú szegmben jelentősen csökkent azóta - értékelte, utalva arra, hogy a jegybank lépései mellett a javuló külső közeg is hozzájárult a stabilizációhoz.
   
Az MNB továbbra is kiemelten figyeli a korábban meghatározott külső és belső kockázati tényezőket - szögezte le. Hozzátette: az energiaválság "rémképe" csökkent, ugyanakkor nem látható még az orosz-ukrán háború vége, a nagy jegybankok pedig egyelőre még szigorítanak. Azzal folytatta, hogy a fizetési mérleg javulásán túl jelentősebb előrelépést a megítélésben az európai uniós források tényleges beáramlása jelenthetne.
   
Az MTI azon kérdésére, hogy mit gondol a Fitch Ratings megállapításáról, miszerint nem kellően hatékony a monetáris transzmisszió, azt mondta, hogy az üzenet egyértelmű. "Amit a gazdaságpolitikai döntéshozó ebben a közegben tehet, az, hogy figyelembe veszi ezeket az üzeneteket, hiszen minden ilyen minősítés egy tükör arról, hogy a gazdaságunk hogyan működik, ami erősen kitett annak, hogy a befektetők a nap végén ezt a tükröt hogyan olvassák" - fogalmazott.
   
Kijelentette: az MNB a lépéseivel a továbbiakban is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a monetáris transzmisszió a lehető leghatékonyabban működjön, hiszen erre szükség van ahhoz, hogy a magas inflációs közeget megtörjék.

MTI
Címkék:
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • Dokumentumfilm Batthyány-Strattmann László életéről
    Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök, az esemény másik fővédnöke arról beszélt, hogy "ezekben a nehéz időkben" külön köszönetet érdemelnek azok, akik egy olyan embernek, mint Batthyány-Strattmann László, nemcsak az emlékét őrzik, hanem az életét és példáját is hozzáférhetővé teszik a mai társadalom számára.
  • Hazánk első szuperszonikus kutatórakétája
    Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön - közölte az MTI-vel pénteken a projekt főtámogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
  • Nekünk Magyarország biztonsága az első
    Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
MTI Hírfelhasználó