Az izraeli hadsereg több hullámban légicsapásokat hajtott végre a libanoni síita Hezbollah fegyveres szervezet fegyverraktárai és rakétakilövő állomásai ellen hétfő hajnalban – jelentette be a hadsereg szóvivője. Mint közölte, a hadsereg azután kezdte meg széles körű támadásait a Hezbollah libanoni célpontjai ellen, miután észrevették, hogy onnan nagyszabású rakétatámadásra készülnek Izrael ellen. Az izraeli hadsereg felszólította a Libanonban élő civileket, hogy távozzanak el az olyan lakóházak közeléből, melyekben fegyvereket tárolnak. Daniel Hagari szóvivő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy új módszert figyeltek meg Dél-Libanonban: a Hezbollah tagjai civilek otthonaiban rejtettek el cirkálórakétákat. Az egyik ilyen épületet hétfőn röviddel egy rakéta indítása előtt támadták meg.
Izrael szerint a Hezbollah már közel egy évtizede bérleti díj ellenében viszonylag nagy hatótávolságú, nehéz robbanófejű rakétákat tárol szűkösebb anyagi körülmények között élő síita családok otthonainak tetején vagy a házuk mellett, melyekhez felnyitható tetőszerkezeteket építettek álcázásul. A közlések szerint több száz olyan rakétáról van szó a Bejrúttól délre fekvő területeken, melyeket a Hezbollah különleges egységei perceken belül felkészítenek a kilövésre, célba állítanak és akár el is indítanak Izrael felé.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
-
Ha Brüsszelnek migránsok kellenek, Magyarország biztosítja nekik szabad akaratukból az önkéntes kiutazás lehetőségét Brüsszelbe - fogalmazott Gulyás Gergely.
-
A konferencián felolvasták Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnökének köszöntőjét, amelyben azt írta, a kormány nemzetpolitikájának célja, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában is mindenki, aki meg akar maradni magyarnak, megmaradhasson magyarnak, ehhez pedig elengedhetetlen a magyar nyelvű oktatás biztosítása.
-