200 milliárd forintból újulhatna meg Budapest belvárosa
2007. április 23. 13:47
Az Európa Belvárosa Budapest a VI., VII., és a VIII. kerület közös programja, amely keretei között a tervek szerint 2007 és 2013 között mintegy 200 milliárd forintból újítanák fel és szélesítenék ki a belvárost; erről és a terv megvalósíthatóságáról hétfőn tartottak sajtótájékoztatót Budapesten. Józsefváros polgármestere, Csécsei Béla elmondta, hogy a VIII. kerületben található a legtöbb egyetem és palota, tehát a városfejlesztési program legfőbb célja itt egy európai szintű diákközpont létrehozása a megfelelő szórakoztató és vendéglátóhelyek kialakításával, valamint a paloták felújításával. Józsefváros képviselő-testülete szerdán hoz döntést a programról - tette hozzá Csécsei Béla. Verók István, VI. kerületi polgármester hangsúlyozta, hogy Budapest bár nagyon gazdag kulturális és történelmi értékekben, de az idegenforgalmi mutatók ezt mégsem igazolják. Terézváros a Pesti Broadway továbbfejlesztésével, kiterjesztésével kíván a programban részt venni, tovább mélyítve a terület szórakoztató negyed jellegét.
Hunvald György, a VII. kerület polgármestere közölte: a képviselő-testület már megszavazta a társulást a programban, ami az Erzsébetvárosban azt jelenti, hogy újraélesztenék a zsidónegyedet a régi épületek felújításával, valamint fejlesztenék a hagyományosan erre a térségre jellemző kávéházak, régiségboltok, antikváriumok hálózatát.
Az Európa Belvárosa Budapest program fő kezdeményezője a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Alapítvány, amelynek elnöke elmondta, hogy az első város rehabilitációs ütem 15 milliárd forintba kerül, ehhez akkor tudnak hozzákezdeni, ha mindhárom kerület megszavazza azt. Petykó Zoltán hozzátette, hogy a teljes program megvalósításához szükséges 200 milliárd forintot uniós pályázatok, az önkormányzatok, az állam, valamint jelentős magántőke bevonásával képzelik előteremteni.


MTI
Címkék:
megmondó
Burkolt rasszizmus, nyitottság, tolerancia, emberi jogok… Mintha időutazáson lennénk. A korrupcióval teli párt bornírt szólamai köszönnek vissza.
  • Flaszterparaszt és közokirat-hamisító mint kormányfőjelölt
    Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI