Vasárnap adják vissza a forgalomnak a pesti alsó rakpartot
2007. augusztus 31. 17:05
Vasárnap adják vissza a forgalomnak a pesti alsó rakpartot - közölte a BKV Zrt. sajtóirodája az MTI-vel. A közlemény szerint a Fővám téri metróállomás építése miatt lezárt útszakaszt a tervezettnél hamarabb nyitják meg a forgalom előtt, így az eredeti szeptember 26-i dátum helyett már szeptember 2-án. A résfal építését végző alvállalkozó a munkák során a marófogakat sűrűbben cserélte, melynek eredményeképp pár nappal gyorsabban végzett. Ahol a technológia lehetővé tette, ott heti 7 nap 24 órás műszakban dolgozott minden, a projektben résztvevő dolgozó - áll a közleményben.
MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó