Húszmillió forint értékű ecstasyt foglaltak le a rendőrök
2008. október 4. 00:56
Összesen 12.500 ecstasy tabletta forgalomba kerülését akadályozta meg az Europol segítségével a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK); a kábítószer értéke mintegy húszmillió forint - közölte a rendőrség pénteken Szekszárdon. Először 2008. augusztus 20-án az Európai Unió egy másik országában 10 ezer, majd szeptember 30-án Magyarországon, az M1-es autópályán 2.500 ecstasy tablettát foglaltak le a rendőrök - mondta a sajtótájékoztatón Váradi Csaba, az NNI dél-dunántúli vezetője. A külföldi akciót az NNI és a TMRFK információi alapján az Europol közreműködésével hajtották végre, a kábítószert egy magyar állampolgárnál találták, aki ellen külföldön folytatnak eljárást. A konkrét helyszínről Váradi Csaba a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást. Azt azonban elmondta: a 2500 tablettát, valamint csekély mennyiségű marihuánát egy 24 éves, Baranya megyei férfi gépkocsijában találták meg elrejtve, s azokat információik szerint Tolna megyében kívánták értékesíteni. "Ez a csoport azonban nem csak Tolna megyét, hanem Baranyát és a fővárost is kiszolgálta volna" - tette hozzá.
 
A gépkocsi vezetője ellen az NNI kábítószerrel való visszaélés miatt folytat eljárást, az ügyben eddig kilenc embert hallgattak ki, közülük heten gyanúsítottak - közölte az NNI régiós vezetője. Kérdésre válaszolva azt is elmondta: a lefoglalt kábítószer jó minőségű, értéke mintegy 20 millió forint. Nagy tételben egy ecstasy tabletta ára 50 eurocent és 1 euró között van, a diszkókban azonban ezeket 1500 és 2500 forint közti áron értékesítik.
 
Váradi Csaba szerint annak, hogy az utóbbi időben több a drogfogás, a hatékonyabb együttműködés mellett az is oka, hogy a kábítószer-lefoglalások űrt generálnak a piacon, ahová sokan próbálnak betörni. Az új szereplők azonban óvatlanabbak, mint a korábbi szervezetek, így nagyobb az esély arra, hogy a rendőrség elfogja őket.
 
MTI
Címkék:
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Eltüsszentett forradalom
    Tényleg feltámadt a baloldali ellenzék, legalábbis sok éves tespedését felszámolva mintegy varázsütésre in concreto a tettek mezejére lépett.
MTI Hírfelhasználó