A külföldi úti céloknál Görögország, a Balatonnál Balatonfüred a nyerő
2009. április 3. 08:05
Internetes portálok friss felméréseiből az derült ki, hogy sokan készülnek az idén Görögországba nyaralni, a balatoni úti célok között pedig Balatonfüred a legnépszerűbb. Győrffy Árpád az Utikalauz.hu internetes portál témavezetője arról számolt be az MTI-nek, hogy a március második felében végzett felmérésükben ezer válasz feldolgozása alapján az derült ki: az idei fő nyaralás helyszínéül a szavazók 36,5 százaléka tervezi Görögországot, 11,2 százaléka Horvátországot, 7,5 százaléka pedig Bulgáriát. A válaszadók 12,2 százaléka itthoni nyaralást tervez, 8,3 százalékuk pedig már most tudja, az idén nem lesz lehetősége utazásra. A válság miatt az internetes oldal azt is vizsgálta, hogy nőtt-e az érdeklődés a kempingezés iránt. A 742 válaszoló 44,3 százaléka már eddig is kempingezett, 6,6 százaléka pedig az idén akarja először kipróbálni. A véleményt nyilvánítók 35 százaléka úgy látja, nem lehet így spórolni, mert a kempingezés nem olcsóbb más kedvező árú szálláslehetőségnél. A válaszolók 7,6 százaléka úgy ítéli, a kempingek szolgáltatásai nem elég színvonalasak. A magyarországi nyaralást tervezők 40 százaléka választaná úti céljának a Balatont az internetes felmérés szerint.
 
A Balaton körüli strandokat, szabadidős lehetőséget bemutató Balatontipp.hu portál - amelynek témavezetője szintén Győrffy Árpád -, arról szavaztatta meg olvasóit az elmúlt hetekben, hogy a kiemelt üdülőkörzet jelentősebb települései közül melyiket választanák úti célul.
 
A közel kétezer válaszoló 14,7 százalékának voksa a 2009-ben a Kultúra Magyar Városa címmel kitüntetett Balatonfüredre esett, amely települést Siófok követte 10,5 százalékkal, a harmadik Balatonlelle lett 9,8 százaléknyi szavazattal. Sok szavazatot kapott Balatonalmádi, Badacsony, Balatonfenyves, Balatonboglár, Zamárdi, Keszthely, Tihany, és Vonyarcvashegy is.
 
A 11 legnagyobb balatoni program közül 539 voksoló 15,6 százaléka a jelenleg szünetelő Művészetek Völgye kulturális fesztivált jelölte a legnépszerűbbnek. A második-harmadik helyen holtversenyben 14,3-14,3 százalékkal a Boglári Szüret és a Balatonfüredi Borhetek szerepel, amelyeket alig lemaradva az alsóörsi Harley-Davidson Fesztivál, majd a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-átúszás követte.
 
MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó