Az egyházfő – Magyar Kurír
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hétfőn a leghatározottabban visszautasította közleményében a Lengyelországban zajló, Szent II. János Pál pápa lejáratását célzó kampányt.
A kisebbik magyar kormánypárt nevében Semjén Zsolt elnök, miniszterelnök-helyettes és Soltész Miklós alelnök, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-hez eljuttatott közleményben úgy fogalmazott: felháborítónak és elfogadhatatlannak tartják, hogy egy olyan embert támadnak, aki mindig az emberi szeretet és méltóság mellett állt ki, akinek Közép- és Kelet-Európa népei a szabadságukat köszönhetik.
Jelezték, támogatják Stanislaw Dziwisz bíborost, aki a jóakaratú emberek támogatását kérte, hogy akkor, amikor a Szentatyát sértegetik, ne hallgassanak. Kiállnak továbbá Barbara Nowak kis-lengyelországi oktatási felügyelő mellett, aki arra kérte az embereket, hogy a pápa fényképét jól látható helyekre - lakásuk és munkahelyük ablakaiba, valamint a közösségi profiljukra helyezzék ki.
Egyetértenek Marek Jedraszewski krakkói metropolita érsekkel, aki szerint harcolni kell: nem erőszakkal, hanem igazsággal és imával kell küzdeni.
"Tisztelet a nagy és szent pápának!" - zárul a KDNP állásfoglalása.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
"Mi ez, hogyha nem egy pünkösdi összefogás? Mi ez, ha nem annak az üzenete, hogy megértjük egymás szavát, megértjük az üzenetet? Hogy a bábeli zűrzavarra a válasz a kereszténység" - mondta Soltész Miklós.
-
Santiago Abascal felszólalásában köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek "példamutatásáért", és "a hazafiak együttműködését elősegítő erőfeszítéseikért".
-
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett.