Minden felföldi magyarra szüksége van a nemzetnek
Minden egyes felvidéki magyarra szüksége van a közösségnek, a nemzetnek, mivel egy olyan megmérettetés elé néz a felvidéki magyarság, amely komoly hatással lesz a magyar közösségre, nemcsak a Felvidéken, hanem az egész Kárpát-medencében is - fogalmazott Bárdos Gyula.
2023. június 4. 07:53

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke ünnepi beszédet mond a nemzeti összetartozás napja alkalmából a felvidéki Éberhard művelődési házában 2023. július 3-án. MTI/Filep István

A felvidéki Éberhardon, a nemzeti összetartozás napjának alkalmából az Apponyi Albert gróf végső nyughelyén tartott megemlékezésen szombaton Forró Krisztián, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke a elmondta: Trianonban megpróbálták megosztani, a második világháború után pedig tovább próbálták gyengíteni a magyarságot, de ennek ellenére, több mint száz év után elmondható, hogy továbbra is mintegy félmillió magyar él a Felvidéken, és itt is akar boldogulni. Az viszont, hogy milyen lesz a felvidéki magyarság jövője, nagyban függ attól, hogy a szeptemberi előrehozott parlamenti választásokon milyen eredményt fog tudni felmutatni a Szövetség és így a felvidéki magyar közösség.

"Szeptember 30. után el kell, hogy tudjuk mondani, mi az, ami jár, és azon kell dolgozni, hogy ezt meg is kapjuk" - fogalmazott a magyar párt elnöke.
   
Bárdos Gyula, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezetének, a Csemadoknak az elnöke a szeptemberi választásokkal összefüggésben azt mondta: minden egyes felvidéki magyarra szüksége van a közösségnek, a nemzetnek, mivel egy olyan megmérettetés elé néz a felvidéki magyarság, amely komoly hatással lesz a magyar közösségre, nemcsak a Felvidéken, hanem az egész Kárpát-medencében is.
   
A hétvége során a Felvidék több magyarok lakta településén is tartottak és tartanak megemlékezéseket a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A Pozsonyhoz közeli Éberhardon a Csemadok által szervezett megemlékezés az ilyen rendezvények sorában központinak számít. Az ökomenikus istentisztelettel összekötött megemlékezést hagyományosan a helyi kápolnában, Apponyi Albert végső nyughelyén tartják. A szombati istentisztelet után a megemlékezés a helyi művelődési házban folytatódott.
 

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó