Moszkva – taszsz
Több hírforrás szerint kormányzati repülőgépek hagyták el Moszkvát, és Szentpétervár felé tartanak. Nem tudni, Putyin elnök valamelyik gépen ül-e.
Egységre szólított fel a belső árulással szemben és kemény fellépést helyezett kilátásba a fegyveres lázadás résztvevőivel szemben szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Bejelentette, hogy a fegyveres erők parancsot kaptak a lázadás szervezőinek "semlegesítésére" és hogy az árulás résztvevőit elkerülhetetlenül felelősségre fogják vonni. Közölte, hogy Moszkvában, valamint a moszkvai és más régióban terrorellenes intézkedéseket vezetnek be. Az elnök szerint határozott erőfeszítések történtek a Rosztov-na-Donuban kialakult "bonyolult" helyzet stabilizálására is, ahol a polgári és katonai hatóságok munkáját hatékonyan akadályozzák.
"Oroszország elnökeként és főparancsnokaként, Oroszország polgáraként mindent megteszek az ország védelmében, az alkotmányos rend, a polgárok életének, biztonságának és szabadságának védelmében" - fogalmazott.
Felszólította azokat, akiket "megpróbálnak belerángatni" a lázadásba, hogy hozzák meg az egyetlen helyes döntést: ne vegyenek részt a bűnözői akciókban.
Azt hangoztatta, hogy Oroszország ma nehéz harcot vív a jövőjéért, amely egységet, konszolidációt és felelősséget, követel meg. A lázadást pedig az ország olyan hátbatámadásának nevezte, mint amilyen 1917-ben történt az első világháború idején, amikor a győzelmet "ellopták" Oroszországtól, az intrikák pedig a hadsereg megsemmisüléséhez és az állam széteséséhez, hatalmas területek elvesztéséhez és polgárháborúhoz vezetett.
"Nem hagyjuk, hogy ez megismétlődjön. Meg fogjuk védeni mind népünket, mind államiságunkat minden fenyegetéssel szemben. Beleértve a belső árulást is" - mondta Putyin.
Az államfő Jevgenyij Prigozsinra, a Wagner katonai magánvállalat alapítójára utalva azt mondta, hogy "a túlzott becsvágy és az önérdek vezetett az áruláshoz" a csoport azon harcosai és parancsnokai ellen is akik "felszabadították" Szoledart és Artyomovszkot (Bahmutot) és más településeket.
Az orosz védelmi minisztérium felhívást intézett a Wagner katonai magánvállalat fegyvereseihez, amelyben az állomáshelyükre való biztonságos visszavonulást ígért nekik, ha szakítanak Prigozsinnal.
"Felhívást intézünk a Wagner katonai magánvállalat rohamosztagainak harcosaihoz. Önöket megtévesztéssel vonták be Prigozsin bűnös kalandjába és fegyveres lázadásban való részvételébe. Sok bajtársuk több egységből már felismerte tévedését, és segítséget kérnek, hogy biztonságban visszatérhessenek állandó állomáshelyükre. Ezt a segítséget a részünkről már megadtunk minden harcosnak és parancsnoknak, aki ezt kérte" - közölte a katonai hivatal.
A Wagner-harcosokat felszólították, hogy legyenek belátóak és mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a védelmi minisztérium képviselőivel vagy a rendvédelmi szervekkel.
Prigozsin válasza: Nyet
Putyin felhívására reagálva Prigozsin azt hangoztatta, hogy a hazaárulás kérdésében az elnök erősen téved, mert a Wagner összes harcosa hazafi és senki sem fogja az elnök, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vagy bárki más kérésére feladni magát.
"Mert nem akarjuk, hogy az ország továbbra is korrupcióban, csalásban és bürokráciában éljen" - hangoztatta a zsoldoscsoport vezetője.
Putyin ígéretét, hogy felelősségre fogja vonatni a lázadókat, Prigozsin nem kommentálta.
Ramzan Kadirov csecsen vezető támogatásáról biztosította az orosz elnököt és az ország egységét és azt hangoztatta, hogy a lázadást el kell fojtani. Közölte, hogy az irányítása alatt álló köztársaságból katonák és nemzeti gárdisták indultak a konfliktusövezetekbe.
Kirill orosz pátriárka felszólította mindazokat, akik fegyvert fogtak a hittestvéreikre, hogy gondolják meg magukat. Hangsúlyozta, hogy a közös fenyegetettséggel szemben meg kell őrizni az egységet, meg kell haladni sérelmeket és a személyes ambíciókat.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a Telegram-csatornán azt írta, hogy a széthúzás és az árulás nagy tragédiához, egy egyetemes katasztrófához vezet, de a hatalom ezt nem fogja megengedni, és az ellenséget le fogják győzni. Egységre és nyugalomra szólított fel egyebek között az orosz parlament két kamarájának elnöke és több regionális vezető.
A Putyin által bejelentett intézkedések támogatásáról tett bejelentést Gyenyisz Pusilin és Leonyid Paszecsnyik, az Ukrajnától elcsatolt donyecki és luhanszki régió megbízott vezetője is.
Putyin a nap folyamán telefonon beszélt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz és Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel.
A Ria Novosztyi videója:
https://ria.ru/20230624/obraschenie-1880142593.html
Egyezkedési kísérlet
Találkozott Jevgenyij Prigozsinnal, a Wagner katonai magánvállalat vezetőjével Junusz-Bek Jevkurov vezérezredes, az orosz védelmi miniszterhelyettes és Vlagyimir Alekszejev, a vezérkar főcsoportfőnökségének első helyettes vezetője Don menti Rosztov városban - közölte a Kommerszant című lap a Wagner egyik Telegram-csatornáján megjelent videofelvételre hivatkozva.
A felvételen Prigozsin azt hangoztatta, hogy mindaddig blokkolja a várost, amíg a magánhadserege meg nem kapja Valerij Geraszimov vezérkari főnököt és Szergej Sojgu védelmi minisztert. Válaszul Jevkurov azt mondta, hogy "három napig ünnep lesz" Kijevben.
Később Prigozsin közzétett egy másik videót is, amelyben azt állította, a Wagner fegyveresei ellenőrzésük alatt tartják Don menti Rosztov katonai létesítményeit, köztük a repülőteret is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az emberei blokkolják ugyan a létesítményeket, de nem zavarják a munkájukat. Azt is elmondta, hogy bár az ő csapata ellenőrzi a parancsnokságot, de ez nem befolyásolta annak működését: "Egyetlen tisztet sem vontak el a munkájától".
Szombatra virradó éjjel Prigozsin azzal vádolta meg a védelmi minisztériumot, hogy a Wagner táborai elleni támadást rendelt el, és állította hogy harcosai bevonultak az oroszországi városba. A Kommerszant tudósítója a hovatartozásukat jelölő jelzéseket nem viselő katonákat és páncélozott járműveket látott az utcán, akik nem mutattak agresszív magatartást, valamint katonai rendészeket is látni. A közösségi oldalakon számos fotó jelent meg, amelyen állítólag a Wagner fegyveresei láthatók.
twitter
A védelmi minisztérium "információs provokációnak" nevezi Prigozsin vádjait és közölte, hogy a történtek nyomán az ukrán hadsereg támadásra készül Bahmutnál. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) büntetőeljárást indított Prigozsin ellen katonai lázadás kísérlete címén, és felszólította a csoportjának tagjait, hogy vegyék őrizetbe az alapítót.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök hamarosan bejelentést tesz. Mint mondta, az államfő folyamatos tájékoztatást kap a helyzettől a hatóságoktól.
MTI
Felhívás puccsra?
A moszkvater.com a következőket írja: Az FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) előbb katonai puccsra felhívásnak, majd államcsíny kísérletnek minősítette a történteket.
Prigozsin – moszkvater.com/EUROPRESS/Handout/TELEGRAM/@concordgroup_official/AFP
Hasonló vádat fogalmazott meg az ügyészség is, és nem sokkal éjfél után fegyveres lázadás miatt emelt vádat Prigozsin ellen. A Prigozsinnal állítólag jó viszonyt ápoló Szergej Szurovikin hadseregtábornok az FSZB-hez hasonlóan felszólította a wagnerosokat, hogy ne teljesítsenek államellenes parancsot, ne játsszanak az ellenség kezére, és térjenek vissza a körleteikbe, és békés úton rendezzék a nézeteltéréseiket. Reggel az FSZB házkutatást tartott a Wagner szentpétervári központjában, a hadsereg pedig a biztonságot garantálva tárgyalásokra szólította fel a wagnerosokat. Putyin közben egész este hallgatott, csak Dmitrij Peszkov szóvivő szólalt meg, közölve, hogy az elnököt tájékoztatták a Prigozsin körül történtekről. Oroszország még reggel is a Kreml állásfoglalását várta. Végül reggel beszélt.
TASZSZ: Büntetőeljárás Prigozsin ellen
A Wagner PMC alapítója, Jevgenyij Prigozsin lázadásra irányuló felhívásai miatt indítottak büntetőeljárást az oroszországi helyzet súlyossága és az összetűzések eszkalációjának veszélye miatt – közölte a Szövetségi Biztonsági Szolgálat Public Relations Központja.
Prigozsin – youtube
„A helyzet súlyossága és az Orosz Föderációban a konfrontáció eszkalálódásának veszélye közepette az FSZB büntetőeljárást indított Jevgenyij Prigozsin fegyveres lázadásra való felszólítása miatt” – áll a közleményben.
Szurovikin drámai felszólítása
Az orosz védelmi minisztérium szerint a különleges katonai műveleti területen működő orosz közös erők orosz parancsnok-helyettese, Szergej Szurovikin felszólította a Wagner csoport vezetőjét, Jevgenyij Prigozsint, hogy teljesítse Vlagyimir Putyin elnök parancsát, és minden kérdést békés úton oldjon meg.
Szurovikin renfokozat nélküli öltözetben – daily mail
Arra kérlek, állj meg. Az ellenség arra vár, hogy a belpolitikai feszültség eszkalálódjon. Nem szabad az ellenség javára játszani ebben a nehéz időben. Mielőtt még nem késő, alá kell vetned magad a nemzeti akaratnak és rendnek. Állítsátok meg a konvojokat, vigyétek vissza őket az állandó bevetési helyeikre, és békésen oldjatok meg minden kérdést – fogalmazott Szurovikin a TASSZ tudósítása szerint. Hozzátette, „Nehéz utat jártunk be együtt, együtt harcoltunk, kockáztattunk, veszteségeket szenvedtünk, együtt nyertünk. Egy vérből valók vagyunk, harcosok vagyunk.”
TASZSZ
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
EURÓPA BÉKÉS JÖVŐJÉÉRT címmel tömör programot tett közzé a Kereszténydemokrata Néppárt. A kormánypárt rámutat a nagy kockázatra: A szélsőbaloldali erők egyre nagyobb teret hódítanak a nemzetállami szabadsággal szemben.
-
A mi dolgunk az az, hogy az erőszak mennyiségét a mindennapi életben és a háborús kockázatot a politikai életben korlátozni próbáljuk - jelentette ki a kormányfő.
-
A zarándokok szombaton részt vesznek a búcsúi misén a Mária-kegyhelyen. A szerelvények vasárnap továbbindulnak a történelmi Magyarország ezeréves határára, Gyimesbükkre, ahol a vonatos és helybeli zarándokok misén és egész napos ünnepségen vesznek részt, majd átadják a székely, csángó, erdélyi magyar gyermekek javára a vonaton gyűjtött adományokat.