Az első zenekar tagjai balról jobbra: Herendi Péter (Pierre), Breinich Miklós (Apuci), Székely Ádám, Tihanyi Gellért (Gege)

Szerdahelyi Csongor, az Országút című folyóirat főszerkesztője is emlékezett a Gondola közelmúltban elhunyt szerkesztőjére, Székely Ádámra a budai Szent Imre-templomban szeptember 22-én este, az újságírót idéző szentmisén. Az istentisztelet után a szerkesztő barátai mondtak beszédet, és zeneszámokat játszottak le az egykori gitáros misék anyagából. Jelen voltak Székely Ádám rokonai, barátai, tisztelői.

A templomban egykor

Ma már a gitár elfogadott hangszer a templomokban, de nem volt ez így fél évszázaddal ezelőtt. A fiatal káplánoknak meg kellett küzdeniük a régi vágású plébánosokkal és az idősebb hívek egy részével, és persze a hatalomnak sem volt ínyére, hogy a beatzene hangjára hirtelenjében több fiatal jár szentmisére.

A budai Szent Imre-templomban 1970 húsvétján tartották az első beatmisét. Ruppert János káplán, legendás hitoktató és ministránsvezető volt az ötletgazda. Felbiztatott néhány gitározgató kamaszt, próbálkozzanak fiatalokhoz szóló templomi zenével. Megalakult a zenekar, megszervezték a kórust, a szentmise állandó részeihez megszülettek az első saját szerzemények, beszereztek kezdetleges erősítőket, s felhangzott a szokatlanul hangos zene.

Az első ilyen alkalommal Vitányi György plébános mise közben, az oltár mellől rá is mordult a kóruson ügyködő zenekarra: halkabban!

Aztán megszokottá, sokak által szeretetté vált a kezdeményezés. Ma már természetes, hogy az egyházi zenének ez az irányzata is gazdagítja templomaink hitéletét.

Az idén századik születésnapját ünneplő plébánián két jóbarát indította útjára a gitáros miséket. Tihanyi Gellért, aki később kiváló klarinétművészként lett ismert és Székely Ádám, aki ének–magyar szakos tanárként és újságíróként kereste kenyerét. Gellért két éve, Ádám pedig, aki októberben töltötte volna be a hetvenedik életévét, augusztus 11-én hunyt el. Az ő távozása az apropója ennek az írásnak.

Ádám a templommal szomszédos József Attila Gimnázium (a mai Szent Imre), Gellért pedig a zeneművészeti szakközépiskola, vagyis a konzi diákja a hetvenes évek elején. Környéken lakó társaikkal, akik szintén kötődtek a plébániához, iskola után rendszeresen fociztak a templom melletti parkban – ahol néhány évvel később az MSZMP pártiskolája épült fel –, illetve zenéltek szombatonként a gimnázium egyik termében, lelkes hallgatóság előtt angol számokat adtak elő. Ekkor jött a káplán javaslata: övék a templom havi egy szentmisére.

Az öt-hat tagú zenekar és a húsz-harminc fős kórus rendszeresen próbált, kirándultak, buliztak, imádkoztak, vagyis igazi keresztény közösséggé szerveződtek. Híre ment, hívták őket más templomokba, még vidékre is. Az egyik ilyen emlékezetes helyszín

Tordas volt, ahol Csupor Zoltán ifjúsághoz értő, rendjétől megfosztott szalézi plébános nagy szeretettel látta vendégül az együttest.

A szentmisén a sok helybeli mellett illusztris vendégek is megjelentek, többek között az akkoriban már országosan ismert Cseh Tamás és Bereményi Géza, minthogy Tamás Tordason gyerekeskedett, és mindig érdekelte, mi történik kedves falujában.

A Mák ősbemutatója előtti pillanat: Székely Ádám és Zareczky Miklós, a rockopera főszereplője

Ádám igazi művészlélek és vezéregyéniség volt. Stílusa, humora, karaktere emlékeztetett a Kex-alapító Baksa-Soós Jánosra. A templomi szolgálat mellett, az érettségi évében, 1972-ben, Mák címmel komponált egy rockoperát, amelyet a gimnázium dísztermében, majd a nem sokkal korábban felavatott Marczibányi téri művelődési házban nagyzenekarral, tánckarral és kórussal elő is adtak. Összesen vagy hetven gimnáziumi társát fogta össze a bátor vállalkozás. Maga a darab is hittanóra volt.

A Mák a Jézusba vetett hitet, illetve magát Jézust szimbolizálta.

A léha, kicsapongó fiú összecsapása az értékeket őrző, a jóra fogékony, közösségért tenni akaró fiatallal volt nagyjából a darab tartalma, mondanivalója, címadó számának refrénje pedig: „Gondolj a Mákra, és többet érsz.” A darab bemutatásában, a tánckar felkészítésében nagy segítségére volt Ádámnak az iskola fiatal tanára, Párdányi Miklós, a gimnázium cisztercivé átalakulását levezénylő későbbi igazgató, aki a magánéletben Köllő Miklós Dominó együttesének volt az egyik táncosa. Ez volt hazánkban az első rockopera.

Azonban nem mindenki nézte jó szemmel Ádám klerikális „propagandatevékenységét”, közösségteremtő tehetségét. Így az érettségin bosszúból történelemből megbuktatták. (A templomi közösséghez tartozást kisebb-nagyobb mértékben mások is megszenvedték, az éber titkosrendőrök egyeseket próbák után követtek, zaklattak.) A pótvizsgán persze átment, és néhány év késéssel tanári diplomát szerzett. Szakdolgozatát Márai Sándor művészetéről írta, még abban az időben, mikor idehaza szinte teljesen elfelejtett író volt.

Később ő szerkesztette a Helikon kiadásában megjelenő sorozat egyik kötetét, amely a bécsi döntések nyomán visszatért városokról írt Márai-publicisztikákat gyűjtötte össze.

A rendszerváltásig tanított, majd az Új Magyarország és a Pest Megyei Hírlap szerkesztőségének tagjaként az újságírás lett a kenyere. Tagja volt az MTI testületének és munkatársa volt a Közszolgálati Közalapítványnak, főszerkesztője az Új Budának, az utolsó években pedig a Gondolát szerkesztette.

Ádám utolsó szerzeményét Tihanyi Gellért gyászmiséjére komponálta, amely az első szent imrés beatmise ötvenedik évfordulójára való emlékezésnek is az alkalma volt. E szám refrénjével búcsúzunk a sokak által szeretett tanártól, kollégától, baráttól:

„Ötven éve szólt az első dal / És ez most mindenkit felkavar, / Ötven éve együtt kezdtük el, / Együtt hittünk s indultunk el.”

Szerdahelyi Csongor