magyarnemzet/MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert

A német közélet és politika egyik legnagyobb formátumú, keresztyén és ökumenikus személyisége, dr. Wofgang Schäuble (1942-2023) karácsony másodnapján családja körében elszenderedett. Az 1980-as évek óta kereszténydemokrataként volt belügy-, és pénzügyminiszter, CDU/CSU frakcióelnök a Bundestagban. A második legmagasabb közjogi méltóságot, a Szövetségi Parlament elnöki tisztét 2017-2021 között töltötte be. A dél-német Freiburg szülöttje hitvalló evangélikus, protestáns volt és maradt. A CDU/CSU EAK, Protestáns Munkaközösségnek évtizedeken át elnökségi tagja, tanácsadója, egyszemélyi agytrösztje is volt. Rendkívüli képzett, éles elméjű, kritikájában szakszerű érvekre támaszkodó gondolkodó, magas politikai, etikus kultúrájában mindig éberen ügyelt arra, hogy ellenfeleit vagy ellenzékét soha ne sértse meg. Kétszer volt alkalmam személyesen megcsodálni kristálytiszta logikáját és röviden köszönteni: 1992-ben Wittenbergben, 1993-ban Lübeckben, az EAK szövetségi közgyűlésén. Évtizedeken át figyelemmel kísértem politikai írásait, beszédeit. A hívő racionalizmus, ésszerűség és az ökumenikus nyitottság politikai unikumáról emlékezem meg ebben az írásban.

Legutóbb, a Felvidék.ma rovatában megjelent karácsonyi ünnepi cikkemben, halála előtt egy nappal mit sem sejtve a lehetséges bekövetkezéséről, klaszikussá vált szavait idéztem: „A hit nemcsak lelki aktus, hanem az egész emberi sors, a létezés, sőt még a politika új irányvétele is. Új létirány, személyesen és közösségileg is új Daseinsorientierung” (in: Betlehem, Betlehem, mi lesz veled…). Ő ebben a tejességben, tág horizontú látásmódban szemlélte az életet. A hit mindent átfogó, a részlegesség tudatában sem részrehajló új létirányából nézett minden fontos, kevésbé fontos, személyes és közösségi, nemzeti és nemzetközi ügyre.

Egy merénylő az egyik kampányülésén rálőtt, aminek következében lebénult, s életét 31 éven át mozgáskorlátozottként gurulószékben töltötte. Ez a megrendítő és brutális változás sem törte meg, nem vált sem cinikussá, sem befele fordulttá. Napi bibliaolvasása legyőzött minden kételyt, s még nagyobb energiával, lendülettel vetette bele magát a politikába, amiről azt tartotta, hogy az az embersegítés, a szolidaritás, az emberhez méltó élet legkonkrétabb támogatásának, megvalósításának az eszköze. Élete utolsó Kirchentagjan (egyházi nap), Erfurtban egy éve már csak videó üzenettel tudott jelen lenni. Refrénje ez volt: „A Jézus Krisztusba vetett hit hatalmas tartást és biztatást ad nekem és másoknak”. 2017-ben a Frankfurter Allgemeine lapnak adott interjúban elmondta: „A keresztyén hit a forrása életemben a bizonyosságnak és annak, hogy jó irányba tartok”. Az élet olykor nagyon durva, vad viharait hittel jobban átvészelhetjük – tette hozzá. A Biblia az a fundamentum, forrás, ahonnan mindehhez erőt, naponkénti támogatást kap. Véleménye szerint minden politikusnak, függetlenül pártállásától, „napi munkaeszköze kellene legyen a Biblia”. Kivált azoknak, akik munkájukban a nyelvet használják, tanítanak vagy a politikában érvelnek. Utalt arra, hogy a Luther-féle bibliafordítás tanította meg a németeket az egységes nemzeti nyelvre, ahogyan nálunk ezt a Károli féle bibliafordítás töltötte be. Elképedve tapasztalta, hogy főleg a fiataloknak egyre kevésbé van ismeretük a keresztyén kultúráról, sokaknak fogalmuk sincs még az ünnepek taralmáról sem. Döbbenetes kulturális visszaesést tapasztal, ezért az oktatásnak rendkívül fontos szerepet tulajdonított. A Bibliát ugyan nem lehet receptkönyvként használni az életben, még kevésbé a politikában, de az biztos, hogy iránymutatást adhat még a digitális korban is. „Figyelmeztethet az emberi hatalom korlátaira, segít felismerni és kivédeni a fanatizmus és az abszolutizálás különféle veszélyes, ember torzító formáit. Szabadságra nyertünk elhívást, de hogy ne romboló szabadosságba keveredjünk a nagy szabadság rossz használatával, erre is állandó tanítást kapunk a Bibliából”.

A keresztyén hit közéleti elkötelezettségét sokszor kifejtette. Külön könyvet is írt ebben a témában Protestantizmus és politika címmel (2017). Ebben minduntalan hangsúlyozza: nagyon ügyelni kell két kísértésre, ami az egyházakat megkörnyékezi. Az egyik a teljes befele fordulás, a politika piszkos ügy, nem foglalkozunk vele szemlélet. A másik: az egyház a politikai hatalom eszköze lesz, instrumentalizálódik. E két szélsőség között lehet és kell megtalálni a középutat. Példaképeinek tartotta Luthert, a mártír Bonhoeffert, a hívő jogászt és a protestáns kereszténydemokrácia nagy gondolkodóját, az 1950-es évek favoritját, Hermann Ehlerst. Amikor 2004-ben Hannoverben, az EAK szövetségi nagygyűlésén elsőként neki ítélték oda a Hermann Ehlers emlékplakettet, a szolgálatait méltató laudációban indoklásként ez is elhangzott: „Azokért a szolgálataiért, amiket Isten előtti protestáns felelősséggel, az emberek javára évtizedeken át végzett”. Stílusát így jellemezték: politikai realizmus, józanság, megfontolt tárgyszerű helyzetelemzés, a hitbeli szilárdságból következő értékrend érvényesítése. Válaszában hangsúlyozta: mindenféle emberi szabadságtörekvésnek szüksége van határokra és értéktartalomra, különben az anarchia és önmaga megsemmisítésének a veszélye fenyegeti.

Egész politikai szolgálatát végig kísérte a háború veszedelme. Világosan érvelt e témában is: „Minden megfontolást szükséges komolyan venni, mérlegelni a háború megelőzése érdekében. A háború ugyanis minden esetben valamilyen súlyos emberi rövidzárlattal is összefügg. A döntő kérdéd az, hogy e notoriusan békétlen világban hogyan lehet és kell jó politikai döntéseket hozni. A megfelelő eszköz a megfontolásokhoz az arányosság elve, azaz miként lehet megelőzni a még nagyobb, még súlyosabb konfliktusokat”.

2017, a reformáció 500. évfordulója kiváló alkalmat kínált számára arra, hogy kifejtse theo-politikai, azaz mindig Istennel, az Ő kijelentésével, a Bibliával összefüggésbe hozott keresztyén politikai meggyőződését. A reformációt értékelő és aktualitását felvázoló tanulmány gyűjteményben valóságos miniesszét írt A mammon és az uzsora között – a reformáció, a keresztyének és a pénzügyek címmel. Pénzügyminiszteri, közgazdasági elveinek, döntéseinek hátterében ott élt a reformátori pénzszemlélet, de azt sajátos módon aktualizálta. „Az én modellem, a mi modellünk ez: a teljesítmény központú gazdaságot harmonizálni, összhangba hozni a szabadsággal, az igazságossággal, a szociális kiegyensúlyozással és az ökológiai felelősséggel”. Nem tartotta járható útnak az irgalmasság gazdasági alkalmazását, mert az teljesítmények nélküli adomány, külföldi támogatás és segély táplálta tévút lenne, a belső, a tényleges nemzeti gazdasági teljesítmény ellanyhulását hozná. De a növekedést sem tekintette öncélú törekvésnek.

Másik írásában (Aufgeklärt. Freiheitsliebend. Demokratisch. – felvilágosultan, szabadságszeretően, demokrataként, 2017) így vall: „Keresztyénnek lenni azt jelenti számomra, hogy a Jézus Krisztushoz és a keresztyénséghez tartozást megélem, s meg is vallom. Hitünket kiváltképpen megmutathatjuk a felebaráti szeretet cselekedeteiben, a türelemben és a másik ember tiszteletében”.

A Németországi Katolikus Egyház és más felekezetek, vallások képviselőinek részvétnyilvánításában a kiemelkedő ökumenikus, nyíltszívű, szilárd hitű protestánsról írnak, nyilatkoznak. Idézik közismert mondatait: „Nekünk, keresztyéneknek nem kell a politikában minduntalan Jézus Krisztusra hivatkoznunk. De arról szólnunk kell, hogy keresztyénekként soha nem vagyunk egyedül, s mindehhez az erőt hit által kapjuk. Nagyon találónak érzem ezért Bonhoeffer szavait: Az ember annyi erőt kap, amennyire szüksége van. De csak akkor, ha ennek szükségét érzi és el is kéri – Istentől”. Dr. Wolfgang Schäuble élete és szolgálata a legtágabb értelemben közszolgálat volt. Felismerései, megfogalmazásai messze hazája határain túl is mindig érdeklődést, figyelmet ébresztettek. Így köszönjük meg mi is őt Istennek, az Ő „világpolitikája”, üdvterve hírnökét. Emlékezete legyen és maradjon példaadó!

Dr. Békefy Lajos

...