gyarmat.network.hu
Brüsszel és a "dollárbaloldal" gazdái éppen azért támadják a szuverenitásvédelmi törvényt, mert annak az a célja, hogy megakadályozza a külföldi befolyásszerzést a "Soros-féle guruló dollárokon" keresztül - írta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebook-oldalán szerdán.
Kovács Zoltán szerint már tény, hogy "a dollárbaloldal fő támogatója Soros György volt" a 2022-es kampányban.
Az államtitkár emlékeztetett: a szuverenitásvédelmi törvény bevezeti, hogy külföldről kampánypénzt elfogadni bűncselekmény.
Kovács Zoltán bejegyzésében hangsúlyozta: a nemzeti konzultációban a szigorítással a magyar emberek 98 százaléka egyetértett, ezért a kormány kitart a szuverenitásvédelmi törvény mellett.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
"Nagy közös csata előtt állunk, Brüsszel tömeges illegális migrációt szabadít ránk, genderpropagandával mérgezi a gyermekeinket, sorsára hagyja a vidéket és rombolja a hagyományos családokat, és ezt mi nem hagyhatjuk" - fogalmazott a kormányfő.
-
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.
-
A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.