– 2020-ig a dolgok jól alakultak, aztán jött a COVID, és minden esély megvan arra, hogy 2024-ben új lendületet tudunk venni – mondta Orbán Viktor, majd emlékeztetett: a korábbi válságok súlyosabban érintették az országot, mivel a gazdaság alapjai nem voltak szilárdak. Ez most nem így történt. Ennek a miniszterelnök szerint két oka volt: hogy hagyták az embereket és a vállalatokat is pénzt keresni. A másik, hogy a nyugat majmolása helyett Magyarország globális szinten gondolkozott. Így, amikor a Nyugat megbicsaklott és nem tudott beruházni, a keleti kapcsolatokat ki tudtuk aknázni.
A kormányfő jelezte: súlyos, történelmi léptékű dilemma elé állította az országot a geopolitikai fordulat. A Kelet és a Nyugat teljesen eltérően ítél meg szinte mindent. Jó példa erre az orosz-ukrán háború, amibe az EU beleugrott, a világ többi része viszont kimaradt belőle, és nem foglal állást, vagy ha igen, akkor inkább oroszpárti. Ez igaz a tajvani kérdés megítélésére, és bizonyos szempontból a közel-keleti helyzet kezelésére is. A miniszterelnök figyelmeztetett: eljutottunk oda, hogy a blokkosodás, a politika felülírja a gazdasági racionalitást.
– Egyáltalán nem mindegy a számunkra, hogy ez a vita, hogyan dől el – fogalmazott annak kapcsán, hogy a Nyugaton egyre erősebbek azok a hangok, amelyek az euroatlantu világot leválasztanák a Keletről, elszigetelnék, hogy így védjék meg, amit lehet. A másik tábor viszont a gazdaságfejlesztésben, a versenyképesség növelésében látja a megoldást. Vagyis a kapcsolatokat fenntartaná, de közben mindent megtenne, hogy a Nyugat versenyben maradjon. Ha visszatér a hidegháború, akkor a Kelet-Nyugat közti határ valahol itt fog húzódni, csak nem Magyarország nyugati, hanem keleti határainál, de ez nem változtat azon, hogy ismét a perifériára szorulunk. Ha viszont a konnektivitás fennmarad, akkor Magyarország híd lehet a Kelet és Nyugat között, és ebből rengeteget profitálhat. – Magyarország éppen ezért ápolja a kapcsolatait a Kelettel, ez magyarázza a türk tanácsi megfigyelőtagságot, és azt is, hogy Oroszországgal azon túlmenően, amit az uniós szankciók kötelezően előírnak, nem konfrontálódunk, hanem fenntartjuk az együttműködést – derült ki Orbán Viktor szavaiból.
Európa újrafegyverkezése kapcsán a miniszterelnök megjegyezte: Magyarország ezen a téren 2-3 éves előnyben van a többi uniós országhoz képest, köszönhetően az utóbbi évek hadiiapari beruházásainak. A kormányfő szerint egyértelmű, hogy Ukrajnában a Nyugat és Oroszország háborúzik egymással, és egyik fél sem nyerhet, ezért előbb-utóbb mindenképpen béketárgyalások lesznek. De kérdés, hogy mikor? A magyar kormány szerint az idő az oroszoknak dolgozik, ezért nem sietnek lezárni a konfliktust. Tőlünk nyugatabbra viszont erről ellenkezően gondolkodnak.
Az viszont biztos, hogy Európának és benne Magyarországnak az idő hatalmas károkat okoz, ezért mielőbbi tűzszünetre van szükség. Ennek kapcsán kiemelte: ha minden így megy tovább, a végén Európa feje felett az USA és az oroszok fognak megegyezni, mert az EU elszalasztotta a lehetőséget, hogy izolálja a háborút, és megtalálja a kijáratot ebből a konfliktusból. – Az egyetlen esélye ma a világnak egy gyors politikai rendezésre Donald Trump megválasztása, mivel külső szereplő, nem terheli felelősség a háborúért, sőt, az nem tört volna ki, ha újraválasztják – mondta.
Az uniós kérdésekről szólva Orbán Viktor kijelentette: mindenki meg tudna nevezni legalább egy irracionális döntést, amely Brüsszelben született. Magyarország a zöld átállás híve, de mindent ésszerűen kell csinálni. Éppen ezért lesz nagyon nagy jelentősége a soron következő EP-választásoknak. – A dolog úgy fest, hogy ma Európában egy ideológiavezérelt politikacsinálás zajlik. Ezért észszerűtlenek a döntések – jelentette ki. Márpedig az ideológiai gondolkodás képtelen egyensúlyban tartani az eszméket és a gyakorlatot. A vágyvezérelt gondolkodás most felülkerekedik a valóságon, és közben tönkre megyünk bele.
– Tehát arra van szükségünk, hogy a valóságot jobban tisztelő, és a döntéseket a valóságból levezető politikai kurzus jöjjön Európában – mondta. Teljes kurzusváltásra szerinte kicsi az esély, de súlyponteltolódás jöhet. A regionális politikáról szólva elmondta, az sokáig a V4-re épült. Ez még működik, van még benne szufla. De közben egy másik együttműködés, a szuverenista államok szövetsége van kibontakozóban. Könnyen lehet egy osztrák, szlovák, magyar, szerb együttműködés, amely nem kiváltja a V4-et, de be tud lépni mellé, és ez fontos is, mert a Balkánon komoly gazdasági érdekeink vannak.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A magyar Sion – a középkorban így is nevezték Esztergomot. A magyar katolikusság központja a pünkösdi ünneplésben is kisugárzó hatású.
-
"Nagy közös csata előtt állunk, Brüsszel tömeges illegális migrációt szabadít ránk, genderpropagandával mérgezi a gyermekeinket, sorsára hagyja a vidéket és rombolja a hagyományos családokat, és ezt mi nem hagyhatjuk" - fogalmazott a kormányfő.
-
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.