A vatikáni diplomácia nem adja fel a felek közötti közvetítést és a békére irányuló kezdeményezéseket - hangoztatta Ferenc pápa a Vida Nueva spanyol digitális portálon pénteken közölt interjúban, melyben többek között a papi szolgálatról is beszélt.
Ferenc pápa "békeoffenzívának" nevezte az ukrajnai háború leállítására tett erőfeszítéseket. Kijelentette, folytatni akarja a megkezdett diplomáciai munkát, melyet még a tavasszal Matteo Zuppi bíborosra bízott, aki mostanáig Kijevben, Moszkvában és Washingtonban tárgyalt.
A katolikus egyházfő elmondta, Zuppi bíboros beszámolói alapján "Kijevben továbbra is a győzelemre összpontosítanak, nem élve a közvetítés lehetőségével". Moszkvának a pápai küldöttel szemben tanúsított magatartását "diplomatikusnak" nevezte.
Úgy vélte, a felek közötti közvetítést illetően eddig az Ukrajnából Oroszországba szállított gyerekek hazatérése ügyében történt a legjelentősebb előrelépés. A megvalósítás érdekében - tette hozzá Ferenc pápa - szándékában áll állandó diplomáciai képviselő kinevezése, aki a híd szerepét tölti be az orosz és az ukrán hatóságok között. "Számomra nagy lépés ez a háború fájdalmai közepette" - utalt a gyermekek minél előbbi hazatérésére.
Megerősítette, hogy Zuppi bíboros következő állomása Peking lesz, mivel "Washington és Peking tartja kézben a konfliktus enyhítésének kulcsát". Elmondta, hogy a vatikáni diplomácia béketalálkozó előkészítésén dolgozik, amelyet vallási vezetők részvételével Abu-Dzabiban tartanának novemberben az ENSZ Dubajban esedékes klímacsúcsa előtt. A kezdeményezést Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár koordinálja, és azért is Abu-Dzabira esett a választás, hogy a béketalálkozót "a Vatikánon kívül, semleges területén rendezzék".
Ami a jövőbeli pápai utakat illeti, Ferenc pápa elmondta, hogy Koszovóba és hazájába, Argentínába készül, valamint a tervek között szerepel egy spanyolországi látogatás is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Európában a nagyobb országok előtt a kisebbeket akarja végigjárni.
A jelenleg a Lisszabonban zajló Ifjúsági Világtalálkozón résztvevő Ferenc pápa indulás előtt nyilatkozott a Vida Nuevának.
Azt mondta, olyan "normális" szeminaristák kellenek, akik nem baloldali, jobboldali vagy centrista pasztorációs ideológiát követnek, nem dogmákat hirdetnek, hanem cselekednek, járnak a világban, problémáikkal szembesülnek, fociznak.
Kifejtette, nem érkezett még el az ideje egy harmadik Vatikáni Zsinatnak, mivel még az 1962-ben kezdődött második Vatikáni Zsinat döntései sem valósultak meg.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
"Mi ez, hogyha nem egy pünkösdi összefogás? Mi ez, ha nem annak az üzenete, hogy megértjük egymás szavát, megértjük az üzenetet? Hogy a bábeli zűrzavarra a válasz a kereszténység" - mondta Soltész Miklós.
-
Santiago Abascal felszólalásában köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek "példamutatásáért", és "a hazafiak együttműködését elősegítő erőfeszítéseikért".
-
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett.