Az MSZP beadványa szerint az MVM 3,3 millió embert tévesztett meg
2023. augusztus 28. 17:01
A Szocialista párt bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál az MVM tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata miatt.Mint arról korábban az Infostart is beszámolt: több tízezer átalánydíjas kapott a nyár folyamán óriási számlákat, annak ellenére, hogy rendben fizették a részszámlákat. Azok vannak bajban, akiknek az éves leolvasásuk, ami alapján az elszámolószámlát kiállítják, február és július között van és a rezsicsökkentett határ közelében vagy valamivel afölött fogyasztanak.

Miután a sajtó is felfigyelt az energia cég kifogásolható üzleti gyakorlatára, az MVM 12 havi részletfizetést ajánlott fel a bajba jutott embereknek. Lényegében sztornóztatják az ilyen magas számlákat, és a havi átalányban megállapított, mondjuk, 150 köbméteres részszámlát két-három hónapra olyan mértékűre állíttatják át, amely megfelel az átalány mértékének. Arra mindenkinek felhívják a figyelmét, hogy augusztus 1-je után ismét vissza kell állíttatni az ügyfélszolgálaton az eredeti, példánkban szereplő 150 köbméterre, pontosabban az ez alapján fizetett havi díjnak megfelelő összegre a fogyasztást.

Az is világos, ha valaki már be tudta fizetni az olykor 200-300 ezres számlákat, akkor azt a következő éves elszámoláskor visszakapja (ha nem nőtt a fogyasztása), de addig az állami céget hitelezi a fogyasztó.

InfoStart
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Semjén Zsolt: Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket
    Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – nyilatkozta Semjén Zsolt az atv.hu érdeklődésére.
  • Ma 75 ezer diák érettségizik magyar nyelv és irodalomból
    Hétfőn a magyar nyelv és irodalom vizsgákkal folytatódik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek. A vizsgákat május 3. és július 3. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3150 érettségi vizsgabizottság működik közre.
  • Szentgericei gyülekezeti ház
    A backamadarasi önkormányzat támogatása is kellett az erdélyi magyar eredményhez, egy gyülekezeti ház újjáépítéséhez: magyar közösségek találnak otthont benne a magyar művelődés gazdagításához.
MTI Hírfelhasználó