Bekérették Bulgária moszkvai nagykövetét hétfőn az orosz külügyminisztériumba amiatt, hogy az orosz ortodox egyház három papját kiutasították Bulgáriából.
A misszióvezetővel közölték, hogy a bolgár hatóságok "oroszellenes provokációjának" kellemetlen következményei lesznek Szófia számára. A tárca határozott tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy "kitalált ürüggyel", blaszfémikus és sértő módon kiutasították Bulgáriából az orosz ortodox egyház szófiai gyülekezetének apátját és két lelkészét.
Az orosz külügy szerint a bolgár hatóságok lépése teljes mértékben beleillik a jelenlegi euroatlanti politikába, az "orosz befolyás elleni küzdelem" politikájába.
A tárca kifejezte meggyőződését, hogy a bolgár hatóságok tervei, amelyek "az orosz és a bolgár nép közötti évszázados lelki kapcsolat és baráti hagyományok aláásására irányulnak, kilátástalanok és kudarcra vannak ítélve".
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
"Törekedni kell arra, hogy az értelmetlen pusztítás mielőbb álljon le, hogy ne haljon meg még több ember. Így is elég volt a sok-sok áldozatból, amit az ukrán és az orosz nép hozott ennek a háborúnak az oltárán" - mondta Simicskó István.
-
"Egyelőre sajnos nem lehet kijelenteni, hogy győzelemre állnánk, vagy hogy a kilátások pozitívak lennének, mert a négy lövedék együtt olyan súlyos sérülést okozott, hogy a kormányfő szervezete csak nagyon nehezen tud megbirkózni velük" - fogalmazott Robert Kalinák.
-
„A mai napon kibocsátásra kerülő érmék a jegybank hivatását, felelősségteljes szerepét közvetítik, üzenetként hordozzák a teljes magyarság felé az érmén megjelenő feliratot: a Magyar Nemzeti Bank 100 éve a független, stabil pénzügyi rendszer őre” – emelte ki Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke.