Az Európai Bizottság a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) alapján hivatalos információkérésre vonatkozó megkeresést küldött az X (volt Twitter) közösségi platformnak, arra hivatkozva, hogy az uniós testülethez illegális, dezinformációs, különösen terrorista és erőszakos tartalmakra, valamint gyűlöletbeszéd terjesztésére vonatkozó bejelentések érkeztek - közölte csütörtök este a brüsszeli testület.
Az X-nek augusztus vége óta meg kell felelnie a DSA által bevezetett rendelkezések teljes körének, ami magában foglalja az illegális tartalmak, a dezinformáció, a nemi alapú erőszak terjesztésével kapcsolatos kockázatok, valamint az alapvető jogok gyakorlására, a gyermekek jogaira, a közbiztonságra és a mentális jólétre gyakorolt esetleges negatív hatások felmérését és csökkentését.
Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy az X megfelel-e a digitális szolgáltatásokról szóló törvény előírásainak, az azonosított kockázatok csökkentésére irányuló intézkedésekkel kapcsolatos gyakorlatának terén - olvasható a bizottság sajtóközleményében.
A közösségi platformnak október 18-i, illetve október 31-i határidővel kell választ adni a bizottság aggályaira. Az X válaszainak értékelése alapján a testület dönt a következő lépésekről.
A digitális szolgáltatásokról szóló törvény értelmében a bizottság bírságot szabhat ki a tájékoztatás iránti kérelemre adott téves, hiányos vagy félrevezető tájékoztatásért.
Amennyiben az X nem válaszol a megkeresésre időben, a testület dönthet úgy, hogy határozatban kéri a tájékoztatást. Ebben az esetben a határidőre történő válaszadás elmulasztása időszakos bírság kiszabását vonhatja maga után - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
Rossi arról beszélt, hogy a magyarok többsége imádja a futballt, a válogatottat pedig különösen. Kiemelte, a szurkolók olyan hangulatot teremtenek, mint sehol másutt. Szerinte ez a pozitív értelemben vett nacionalizmusnak köszönhető, mert a drukkerek jobban szeretik az országukat, mint bármi mást.
-
"Egyelőre sajnos nem lehet kijelenteni, hogy győzelemre állnánk, vagy hogy a kilátások pozitívak lennének, mert a négy lövedék együtt olyan súlyos sérülést okozott, hogy a kormányfő szervezete csak nagyon nehezen tud megbirkózni velük" - fogalmazott Robert Kalinák.
-
EURÓPA BÉKÉS JÖVŐJÉÉRT címmel tömör programot tett közzé a Kereszténydemokrata Néppárt. A kormánypárt rámutat a nagy kockázatra: A szélsőbaloldali erők egyre nagyobb teret hódítanak a nemzetállami szabadsággal szemben.