Megkezdődött hétfőn Párizsban Olivier Dussopt francia munkaügyi, foglalkoztatási és integrációs miniszter pere korrupciós gyanú miatt. Egy hónapon belül ő a második francia kormánytag, aki bíróság elé áll.
A tárcavezetőt azzal vádolta meg a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség, hogy 2009-2010-ben a közép-franciaországi Annonay település polgármestereként és országgyűlési képviselőjeként előnyben részesített egy vállalatot egy közbeszerzési pályázaton. Az ügyben a Saur vízgazdálkodási vállalatot és annak korábbi vezetőjét, Olivier Brousse-t is vád alá helyezték hivatali vesztegetés gyanújával.
"Remélem, hogy ez a tárgyalás lehetővé teszi számomra, hogy bizonyítsam jóhiszeműségemet" - jelentette ki a munkaügyi miniszter a párizsi büntetőbíróság előtt.
Az ügy tárgya egy 5,6 millió eurós értékű szerződéssel kapcsolatos beszerzési pályázatra vonatkozó bizalmas információk átadása. A gyanú szerint Olivier Dussopt módosíttatta a pályázat értékelési kritériumait annak érdekében, hogy a Saur, Franciaország harmadik legnagyobb vízgazdálkodási csoportja nyerjen.
A Médiapart tényfeltáró portál februárban adta hírül, hogy a miniszternél házkutatást tartottak a hatóságok, ennek során egy közbeszerzési pályázat körüli gyanús előnyszerzési ügyre derült fény. Akkor Élisabeth Borne miniszterelnök és Emmanuel Macron államfő is teljes támogatásáról biztosította a minisztert, aki a több százezres tüntetéseken vitatott nyugdíjreformért felelős kormánytagként a médiában az egyik legtöbbet szereplő politikus volt.
Évtizedeken át íratlan szabály volt, hogy egy miniszter távozik hivatalából, amikor eljárás indul ellene. Emmanuel Macron első ötéves hivatali idejének legelején, 2017-ben is ez az 1990-es években kialakult szabály volt érvényben, amely akkor három miniszter távozását idézte elő. A gyakorlat azóta azonban megváltozott, és most már a végrehajtó hatalom esetenként dönt arról, hogy egy gyanú esetén felment-e egy kormánytagot.
November 6-án Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter pere kezdődött egy összeférhetetlenségi gyanú miatt, s az ítélethirdetésig ő is a hivatalában maradhat.
Ez volt az első alkalom, hogy hivatalban lévő francia kormánytagnak bíróság elé kellett állnia. Az ő ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.