Valaha Balassi Bálint is járt ott, útban a Bodrog parti Patakra, és vissza. Öccse, Balassa Ferenc vicekapitány volt a tokaji várban. Hatalmas fejlesztés indult Tokajban: a kormány több mint 10 milliárd forintot biztosít a belváros több mint ezer négyzetméternyi ingatlanjainak megújítására - írta az Origo.hu.
Azt írták, hogy a fejlesztésnek köszönhetően új életre kel a történelmi település főtere, a környező utcák, új parkokat alakítanak ki, kávézók és éttermek nyílnak.
A már elkezdődött beruházás célja, hogy Tokaj a világörökségi rangjának megfelelő környezetben fogadhassa a hazai és nemzetközi turistákat, de Posta György polgármester arra is számít, hogy hatásukra nemcsak többen maradnak a városban, hanem lesznek, akik visszavándorolnak, sőt új betelepülőkkel is tervez - olvasható a portálon.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy a csíksomlyói búcsúba Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az anyaországból, az Egyesült Államokból, mindenhonnan érkeztek magyarok. "Ez megerősít minket magyarságunkban, összetartozásunkban és kereszténységünkben" - összegzett Semjén Zsolt a közös együttlét erejét hangsúlyozva.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
Vlaardingerbroek kimondta azt az igazságot, amellyel a nyugati kormányok tisztában vannak, de nem beszélnek róla, nevezetesen azt, hogy szoros kapcsolat van a migráció és a bűnözés között. Kijelentette, hogy „új valóságunk Európában a gyakori nemi erőszakokból, késelésekből, gyilkosságokból, lövöldözésekből, sőt lefejezésekből áll”.