Újranyitott Magyarország ciprusi nagykövetsége, ami egyértelműen mutatja, hogy a kormány mekkora jelentőséget tulajdonít a folyamatosan fejlődő kapcsolatnak a két ország között - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában.
A tárcavezető a diplomáciai képviselet átadó ünnepségén "igazi sikertörténetnek" nevezte a kétoldalú kapcsolatokat, amit tanúsít a gazdasági együttműködés is, hiszen a kereskedelmi forgalom értéke mára 100 millió euró fölé nőtt, egy év alatt 28 százalékos bővülést elérve, miközben a magyar export mintegy 2,5-szeresére emelkedett az utóbbi tíz évben.
Arról számolt be, hogy különösen az Egyesült Királyság európai uniós távozását (Brexit) követően gyors növekedésnek indult a magyar közösség Cipruson, mára csaknem négyezren élnek itt, illetve a turisták száma is megugrott, tavaly több mint 66 ezren látogattak a szigetországba, ahol a Wizz Air légitársaság bázist is nyitott.
Továbbá tudatta, hogy az energetika újabb terepe lehet az együttműködésnek, miután hazánk érdekelt a diverzifikációban, és az új ciprusi lelőhelyek erre esélyt kínálnak, ennek megfelelően egyeztetés folyik a felek között.
Emellett érintette azt is, hogy Magyarország elkötelezett Ciprus biztonsága és stabilitása mellett, ezért már rég részt vesz az ENSZ helyi békefenntartó missziójában (UNFICYP), jelenleg tizenegy fővel, de kész a létszám növelésére.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy mindezeket a szempontokat - a gazdasági kapcsolatokat, a jövőbeli energetikai együttműködést, a nagyszámú magyar közösséget, a sok turistát, a katonákat - figyelembe véve a kormány a nicosiai nagykövetség újranyitásáról és a szolgáltatások fejlesztéséről döntött.
Kifejtette, hogy a Ciprusra látogató vagy akár tartósan ott is élő magyar állampolgárok számára fontos minél jobb szolgáltatást nyújtani, de eközben a személyes diplomáciai jelenlét a kétoldalú kapcsolatok további javításának is eszköze lehet.
"Remélem, hogy a nagykövetség jelenléte világosan demonstrálni fogja, hogy mekkora jelentőséget is tulajdonít ennek a kapcsolatnak a magyar fél" - szögezte le, megköszönve a helyi hatóságok segítségét a gyors ügyintézésben.
"A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy tovább írjuk közösen a két ország együttműködésének sikertörténetét" - tette hozzá.
A miniszter végül kitért arra is, hogy a világ napjainkban a veszélyek korát éli, a súlyos válságok nyomán jelentősen romlott a globális biztonság.
Rámutatott, hogy ezt Magyarország és Ciprus is közvetlenül érzi, ugyanis mindkét állam szomszédjában háború dúl, s mind az ukrajnai, mind a gázai konfliktus komoly fenyegetést jelent Európa biztonságára.
Szavai szerint ezen folyamatok következtében ráadásul a világ jelenleg ismét a blokkosodás felé halad, márpedig hazánk ezen mindig rajtaveszített.
A kormány ezért a következő időszakban ehelyett a konnektivitásban érdekelt, amihez mindenekelőtt vissza kellene térnie a kölcsönös tiszteletnek a nemzetközi politikába - mondta.
Illetve ennek kapcsán kifejtette, hogy Budapest és Nicosia között ez mindig adott volt, még akkor is, ha voltak bizonyos vitás kérdések, amelyeket rendre sikerült megtárgyalni mindenféle képmutatás nélkül.
Továbbá kiemelte, hogy a külpolitikában egyre inkább felértékelődik a személyes kapcsolatok szerepe, és ezért üdvözölte, hogy az előző és a mostani ciprusi hivatali partnerére is a barátjaként tekinthet.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
"Legyen 2025 a Magyar Tudomány Éve" - hangsúlyozta. "Arra kell törekednünk, hogy minden magyar ember, település, intézmény, szervezet - határon innen és túl -, ha csak pár órára is, de velünk ünnepeljen" - fogalmazott Freund Tamás.
-
Az EU hatalmi struktúráiban átrendeződések jönnek. Nemcsak a tervezett európai parlamenti választások, hanem az Ursula von der Leyen körüli botrány is újult erővel robbant ki. Nem kevesebbel gyanúsítják, mint korrupcióval. Az Európai Bizottság vezetőjéhez fűződő követelések lényegéről és a poszt megtartásának esélyeiről olvashatunk a RIA Novosztyi anyagában.
-
Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – nyilatkozta Semjén Zsolt az atv.hu érdeklődésére.