A kormánynak "kutya kötelessége" az alaptalan politikai támogatásokkal szemben megvédeni Magyarország tekintélyét, becsületét és intézményrendszerét - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtöki, a Facebookra feltöltött videónyilatkozatában.
Kovács Zoltán azt kifogásolta, hogy a Budapesten elfogott antifa aktivista Ilaria Salis édesapja, az államtitkár szerint alaptalan politikai támadássorozatot indított Magyarország ellen a nemzetközi sajtóban és az Európai Parlamentben.
A politikus úgy vélekedett: a mára megszokottá váló, a jogállamiság, a magyar alkotmányos berendezkedés, a sajtószabadság kapcsán történő politikai támadások mellett, az elmúlt hetekben és hónapokban egy új politikai támadás- és gyalázkodássorozat indult el Magyarország ellen, a hazánkba látogató, úgynevezett antifasiszták ügyében.
Felidézte, hogy Ilaria Salis és társai szervezetten, csoportosan, előre megfontolt szándékkal azért érkeztek Magyarországra, hogy általuk fasisztának gondolt embereket megtámadjanak.
A támadást hátulról hajtották végre.
Úgy, hogy a megtámadottaknak esélye sem volt védekezni.
Ezzel rendkívül súlyos, illetve maradandó sérüléseket okoztak áldozataiknak.
Úgy folytatta: az elmúlt hetekben "Ilaria Salis apja bejárta az egész nyugat-európai és az amerikai sajtót, sőt még az Európai Parlamentbe is eljutott és olyan súlyos, megalapozatlan vádakat fogalmazott meg újfent, illetve csatlakozott a már meglévő megalapozatlan vádakhoz, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni".
Ily módon éppen Ilaria Salis apja tette politikai témává a saját lánya ügyét, most pedig csodálkozik azon, hogy a megalapozatlan vádakra politikai válaszok születnek - tette hozzá.
Megjegyezte: édesapaként talán érdemes lenne azon elgondolkodnia, hogy miként keveredhet újra ilyen ügybe a lánya.
„Hiszen nem előzmények nélkül való ez az ügy sem, korábban is voltak érintettségei a hölgynek".
Azt sem szabad elfelejteni, hogy rendkívül súlyos bűncselekményekről van szó.
Amelynek büntetési tételei is rendkívül súlyosak a magyar jogrendszerben - mutatott rá.
"Amikor pedig politikai vádakat fogalmaznak meg ellenünk, ne csodálkozzon senki azon, hogy politikusok fognak kiállni, megcáfolni ezeket a vádakat. Hiszen Magyarország tekintélyének, becsületének, az intézményrendszer, ez esetben a bíróságok függetlenségének a megvédése kutya kötelességünk" - mondta videónyilatkozatában Kovács Zoltán.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: "a magyar elnökség alatt kiemelt figyelmet kívánunk szentelni a demográfiai problémáknak is, a romló népesedési folyamatok megfordítása ma az egyik legnagyobb kihívás, amelyre a magyar felfogás szerint a bevándorlás ösztönzése helyett a családok támogatása a helyes megoldás".
-
A magyarországi gyakorlatra német és holland katonák érkeznek. Innen később mintegy ezer katona erdélyi ejtőernyős-gyakorlaton vesz részt Torda és Nagysink közelében.
-
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szerint 22-23 sportágban lehetnek majd érdekeltek a mieink Párizsban, ahol ideális szálláshelyet sikerült lefoglalniuk a magyar szervezőknek. Arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a legtöbb magyar induló számára egy vagy két edzésnapot biztosítanak a helyszínen, még mielőtt megkezdődik a versenyük.