Nyolcezres csúcs megmászására indul Varga Csaba a Himalájába
2024. április 5. 22:22

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Varga Csaba pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül első magyarként szeretné megmászni a Himalája-hegység tibeti oldalán (Kína), a nepáli határhoz közel magasodó hegycsúcsot - hangzott el az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában pénteken.
   
"Ez már a tizenegyedik év, hogy nyolcezres expedíción veszek részt, idén a cél a Sisapangma, amelyre magyar hegymászónak eddig még nem sikerült feljutnia, és én szeretnék lenni az első, akinek ez sikerül" - hangsúlyozta Varga Csaba a műsorban.
   
A hegymászó eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel. Mint mondta, a világ 14 nyolcezres csúcsa közül nem a Sisapangma a legmagasabb, de nagy próbatételt jelent egy technikás keskeny gerinc, amely felvezet a 8027 méteren lévő főcsúcsig. Az igazi kihívás a magas hegyekben a saját erőből történő megmászás, amihez előtte több akklimatizációs körre van szükség - magyarázta.
   
A nagyváradi hegymászó szombaton indul Budapestről Nepál fővárosába, Katmanduba. Pár nap pihenés és különféle adminisztrációs ügyek intézése után csapatával együtt autóval teszik meg az utat Nepálból Kínába. Nagyjából 3-4 nap alatt érik majd el az alaptábort, amely mintegy 5 ezer méteren található. Az akklimatizálódás után várhatóan május elején kezdi majd meg a csúcstámadást - mondta.
   
Varga Csaba hangsúlyozta, hogy a hegymászás folyamatos felkészülést igényel, mindig formában kell lenni, ezért rendszeresen erőnléti gyakorlatokat végez, fut, túrázik és ahogy az ideje engedi, több teljesítménytúrán és tájfutó maratonon vesz részt.
   
A hegymászó elmondta azt is, hogy a közmédia Hazaváró című magazinműsorának Facebook-oldalán lehet nyomon követni az expedíció történéseit.
Varga Csaba eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül: 2013-ban a Gasherbrum II (8035 m), 2014-ben a Broad Peak (8051 m), 2017-ben a Manaszlu (8163 m), 2019-ben a Gasherbrum I (8068 m), 2021-ben a Dhaulagiri (8167 m), 2023-ban Nanga Parbat (8125 m) hegycsúcsot hódította meg.
  

mti
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • A zöld-rögeszme nyomása alatt az európai agrárium
    Nem az európai gazdákat kell felelőssé tenni az éghajlatváltozásért, hiszen ők a leginkább érdekeltek abban, hogy teremtett világunk minőségét megőrizzék, és az ilyen károknak nem okozói, hanem elszenvedői. Partnerré kell tenni őket abban, hogy le tudják küzdeni a nehézségeket, ehhez pedig támogatásokat is kell adni számukra - fejtette ki az agrárminiszter.
  • Sorskérdés a tehetségvagyonnal való felelős gazdálkodás
    "Legyen 2025 a Magyar Tudomány Éve" - hangsúlyozta. "Arra kell törekednünk, hogy minden magyar ember, település, intézmény, szervezet - határon innen és túl -, ha csak pár órára is, de velünk ünnepeljen" - fogalmazott Freund Tamás.
  • Bíróság elé állítják az európai vezetőket
    Az EU hatalmi struktúráiban átrendeződések jönnek. Nemcsak a tervezett európai parlamenti választások, hanem az Ursula von der Leyen körüli botrány is újult erővel robbant ki. Nem kevesebbel gyanúsítják, mint korrupcióval. Az Európai Bizottság vezetőjéhez fűződő követelések lényegéről és a poszt megtartásának esélyeiről olvashatunk a RIA Novosztyi anyagában.
MTI Hírfelhasználó