Hazánkban az EU Katonai Bizottságának elnöke
2024. április 11. 17:24

Magyarországon egyeztetett az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke csütörtökön. A Honvédelmi Minisztérium budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a látogatás a magyar EU-elnökség katonai programja nyitányának tekinthető.

20240411hvkfuresrobertbriegertabornokursajtotajekoztatokapisztanter_HSZ10

Robert Brieger – honvedelem,hu/Horváth Sztaniszláv

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a magyar EU-elnökség katonai prioritásait ismertetve közölte, hogy támogatni kell az EU Stratégiai Iránytű programot a válságmenedzsment, a katonai képességek és a védelmi ipar fejlesztése terén.
   
Magyarország és a Magyar Honvédség számára továbbra is kiemelt helyen szerepel a Nyugat-Balkán helyzete, a magyar szerepvállalás hűen tükrözi ezt. Idén az EUFOR Althea művelet történetében először magyar parancsnok irányítja az EU balkáni katonai misszióját.
   
A vezérkari főnök fontosnak nevezte az európai gyors reagálású erők fejlesztését, megerősítette, hogy Magyarország részt vesz az új koncepció alapján 2025-ig felálló első európai harccsoport létrehozásában.
   
A védelmi iparról azt mondta, hogy a magyar EU-elnökség támogatni fogja az európai védelmi technológiai és ipari alapokat. "A magyar védelmi ipar ennek integráns részét képezi" - tette hozzá.
   
Magyarország támogatja azt az informális dokumentumot, amelyet Ausztria, Németország, Belgium és Hollandia írt alá, és amelynek célja, hogy a Nyugat-Balkánt "még inkább európai uniós fókuszba helyezze" -közölte, akár az EU gyorsreagálási képességének esetleges jövőbeli bevetésével, amennyiben a helyzet úgy kívánja.
   
"Az EU stratégiai autonómiáját nemcsak az EU harccsoportjaihoz való hozzájárulással támogatjuk. A 2016-ban indított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal elkötelezett, ütőképes nemzeti haderőt építünk" - tette hozzá.
   
A vezérezredes elmondta: októberben vendégül látják az EU vezérkari főnökeit, akiknek az EU Integrated Resolve gyakorlat részeként felajánlott, éleslövészettel egybekötött Brave Warrior gyakorlat során bemutatják a magyar védelmi erők képességeit hangsúlyozva ezen kiképzési rendezvények megkerülhetetlen szerepét a válságkezelési döntéshozatal javításában és az interoperabilitás előmozdításában.
   
Robert Brieger vezérezredes - akinek a látogatása egybeesik a magyar EU elnökségre való felkészüléssel - elmondta, magyarországi látogatásának célja az együttműködés megerősítése, valamint a közös biztonság- és védelempolitika szempontjából kulcsfontosságú kérdések megvitatása.
   
Az a helyzet, amely jelenleg fennáll Ukrajnában és a Vörös-tenger vidékén, mindenképpen személyes találkozót igényel, amely során lehetőségem volt megvitatni az aktuális és sürgős geopolitikai biztonsági és védelmi prioritásokat az EU keretein belül. Megragadtam az alkalmat, hogy ismételten kifejezzem az uniós intézmények köszönetét Magyarországnak az EU műveleteiben való kiemelkedő részvételét - mondta.
   
Ahogy fogalmazott: Magyarország példamutatónak tekinthető, amikor az EU közös biztonság- és védelempolitikája iránti elkötelezettségről van szó. Magyarország nyugat-balkáni hosszú távú tapasztalatain alapuló szakértelme rendkívül fontos a kapacitásépítés támogatása és a stabilitás előmozdítására irányuló EU-s erőfeszítések szempontjából. Az EU ALTHEA-művelete jól példázza ezt a releváns szakértelmet, valamint a folyamatban lévő békefenntartási erőfeszítésekben betöltött kulcsfontosságú magyar szerepet.
   
A vezérezredes elmondta, a következő tíz évre vonatkozóan az EU katonai célkitűzése, hogy megvalósítható elemekkel és megújult ambíciókkal növelje azon képességeket, hogy hiteles biztonsági szolgáltatóként léphessen fel a tagállamok és regionális partnereink nagyobb hasznára.
   
Brieger vezérezredes magyarországi látogatása során Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is találkozott, ezen túl előadást tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is.

mti
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt
    A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai elnök egy magyar közmondást is idézett, miszerint: "Bajban ismerszik meg az igaz barát."
  • Molnár Pál kapta az Innovációs Szövetség Média Díját
    Molnár Pál folyamatosan nyilvánosságot adott a hazai innovációs fejleményeknek, szakmai kapcsolata szoros a Szövetséggel, rendszeresen megjelentette a sajtóközleményinket, interjúiban bemutatta a fiatal tehetségeket és az őket inspiráló hátteret, iskolákat, tanárokat, szülőket – olvasható a laudációban.
  • A Fidesz-KDNP választási fóruma Ózdon
    Menczer Tamás hangsúlyozta, békepárti politikusokat kell küldeni Brüsszelbe, "olyan politikusokat, akiknek nem ment el a józan eszük, akik képesek és hajlandóak arra, hogy az európai érdekeket képviseljék, ami nyilvánvalóan a béke".
MTI Hírfelhasználó