Az erzsébetvárosi Fidesz-frakció szerint ki kell vizsgálni a Niedermüller Péter (DK) polgármesterhez köthető súlyos korrupciógyanús ügyet, ezért rendkívüli önkormányzati képviselőtestületi ülés összehívását kezdeményezik - jelentette be a kormánypárt VII. kerületi polgármesterjelöltje szerdán Budapesten.
Benedek Zsolt a kerületi polgármesteri hivatal előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a héten újabb, Niedermüller Péter közvetlen környezetéhez köthető korrupciógyanús szerződések láttak napvilágot, így már csaknem 50 millió forintnyi gyanús kifizetés köthető a polgármester vejéhez, illetve közvetlenül Niedermüller Péterhez.
A kormánypárti politikus elmondta, hogy a nyilvánosságra került dokumentumokból világosan látható, hogy a Niedermüller Péter veje, Horn Gábor érdekeltségi körébe tartozó Republikon Intézet is kaphatott korrupciós megbízásokat a hetedik kerületi önkormányzattól.
A Niedermüller Péter által vezetett városházán rendszerszintű korrupció uralkodhat - fogalmazott.
Hozzátette: a múlt héten derült ki, hogy a korábban Horn Gábor barátja, Hann Péter által vezetett Weber und Mill Kft-nek több mint negyvenmillió forintot fizettek ki - mint fogalmazott - "a polgármester imidzsének építésére". Ebben az ügyben rendőrségi eljárás is indult - tette hozzá.
Benedek Zsolt tájékoztatása szerint a polgármester az üggyel kapcsolatos iratokat azóta sem hozta nyilvánosságra, sőt - mint elmondta - megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a polgármester az egyik önkormányzati képviselő kérésére - tízéves titkosításra hivatkozva - nem akarja kiadni a Weber und Mill Kft-vel kötött szerződés dokumentumait. A fideszes politikus szerint az is kétséges, hogy készültek-e ilyen dokumentumok és nem kamu szerződésekről, kamu megbízásokról van-e szó.
Ráadásul a polgármester vejének, érdekeltségébe tartozó Republicon Intézettel kötött korrupciógyanús szerződéseket is Hann Péter írta alá, ezzel pedig már az erzsébetvárosiak közel ötvenmillió forintja kerülhetett Niedermüller Péter vejének üzleti köreihez - fűzte hozzá.
Most már minden erzsébetvárosi világosan látja, hogy milyen folyamatok vezettek 2019 óta a kerület "lezüllesztéséhez", Niedermüller Péter és az "erzsébetvárosi dollárbaloldal" családi, baráti kifizetőhelyként működtethette Erzsébetváros önkormányzatát az elmúlt években, ahelyett, hogy tisztaságot és rendet teremtettek volna a közterületeken - hangoztatta.
Niedermüller Péter pedig azután, hogy "lebukott", a személyéhez köthető súlyos korrupciógyanús ügyben terel és hazudozik, valamint megpróbálja eltüntetni a "mutyigyanús" kifizetések nyomait, nehogy a választásokig fény derülhessen az igazságra - tette hozzá.
A kerületi Fidesz-frakció az igazság kiderítése érdekében kezdeményezi a rendkívüli képviselőtestületi ülés összehívását és eseti bizottság felállítását - mondta Benedek Zsolt.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A magyar Sion – a középkorban így is nevezték Esztergomot. A magyar katolikusság központja a pünkösdi ünneplésben is kisugárzó hatású.
-
"Nagy közös csata előtt állunk, Brüsszel tömeges illegális migrációt szabadít ránk, genderpropagandával mérgezi a gyermekeinket, sorsára hagyja a vidéket és rombolja a hagyományos családokat, és ezt mi nem hagyhatjuk" - fogalmazott a kormányfő.
-
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.