autoszektor
A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon a vasúti árufuvarozási szektor versenyképességének csökkenése mellett negatív társadalmi és környezeti hatásokkal járna - vélekedik a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület egy készülő uniós irányelv-módosításra reagálva.
Az egyesület az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében rámutat: a közúti tehergépjárművek tömegéről és méreteiről szóló EU-irányelv (96/53) módosítása több okból is súlyos hatással járna. Extrém méretükből és tömegükből adódóan az óriáskamionok nagyobb veszélyt jelentek a közlekedésben, jobban megterhelik az úthálózatot, és komoly fenyegetést jelentenek a környezetre.
Számításaik szerint a gigakamionok megjelenése az utakon évente 6,5 millió tonnával növelné a szén-dioxid-kibocsátást, hozzájárulna légszennyezéshez, akadályozva az uniós klímacélokat.
Álláspontjuk szerint a javaslat aláássa az EU zöld megállapodásának (Green Deal) közlekedésre vonatkozó céljait, hogy a vasúti áruszállítás arányát 18 százalékról 30 százalékra emeljék. Az irányelv módosítása veszélyezteti a Fenntartható és intelligens mobilitási stratégiában meghatározott célokat is, amely azzal számol, hogy a vasút teljesítményét 2030-ra 50 százalékkal növelni kell.
Hangsúlyozták: az Európai Parlament március közepén tartott plenáris ülésén minimális többséggel fogadta el az irányelv felülvizsgálatának első olvasatát, a június 18-i európai közlekedési miniszteri tanácson még lehetőség van megvétózni a döntést.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
"Mi ez, hogyha nem egy pünkösdi összefogás? Mi ez, ha nem annak az üzenete, hogy megértjük egymás szavát, megértjük az üzenetet? Hogy a bábeli zűrzavarra a válasz a kereszténység" - mondta Soltész Miklós.
-
Santiago Abascal felszólalásában köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek "példamutatásáért", és "a hazafiak együttműködését elősegítő erőfeszítéseikért".
-
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett.