Dobrev és a DK mobil nyuggerei
2023. március 6. 14:35

Bár a DK-hoz köthető Nyugati Fény azt hangoztatta, hogy Dobrev Klára miskolci rendezvényén annyi ember volt, hogy még a csilláron is lógtak, valójában Budapestről szállították Miskolcra az aktivistákat, hogy az árnyék-miniszterelnöknek legyen közönsége – derült ki a Hír TV tudósításából. A tájékoztatás szerint rákospalotai buszokkal szállították Budapestről egy szintén a DK által támogatott önkormányzattól az aktivistákat, hogy Dobrev beszédét meghallgassák. A történtekről Bohár Dániel egy képet is posztolt a közösségi oldalán, amelyen jól látható, hogy idős emberek várnak arra, hogy felszállhassanak a buszra.

Magyar Nemzet
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó