Az űripar egy jövedelmező és a gazdasági válságokat is jól átvészelő ágazat. Így hazánknak is vétek volna kimaradnia az űrtevékenységből. Az ország nemzetközi hírnevének is használ, ha nevét világraszóló tudományos, műszaki eredményekhez kötik – rögzíti Ádám Adrienn.
2024. január 10. 08:47
hun-ren csfk
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (HUN-REN CSFK) kutatói is részt vesznek a JUICE (Jupiter Icy Moons Explorer) küldetés PRIDE (Planetary Radio Interferometry and Doppler Experiment) kísérletében. Ádám Adrienn-nek, a CSFK kommunikációs munkatársának tett föl kérdéseket a Gondola.
– A JUICE az Európai Űrügynökség (ESA) egyik legfontosabb bolygóközi küldetése. Az űrszondát 2023 áprilisában indították el a Naprendszer legnagyobb óriásbolygója felé. Miért előnyös, ha ezekért a kutatási célokért a tudomány hálózatokban működik?
– Egyrészt a nagy kutatási célok elérése rendszerint sok pénzbe kerül, másrészt olyan sokféle és kiterjedt szaktudást követel, ami egy-egy helyen nem áll rendelkezésre. Mindez szükségessé teszi az összefogást. Nem véletlen, hogy a legtöbb nagy kutatási infrastruktúra több ország közös erőfeszítésével, hozzájárulásával működik. Ilyen például a csillagászat területén az órástávcsöveket építő és működtető Európai Déli Obszervatórium (ESO) – amelynek, bár nagyon hasznos lenne, Magyarország egyelőre sajnos nem tagja –, vagy az űrkutatás területén a JUICE űrszondát is megvalósító az Európai Űrügynökség (ESA), amelybe hazánk 2015-ben lépett be.
– Az űrszonda fedélzetén több különböző, távérzékelési, geofizikai és helyszíni mérésekre alkalmas műszeregyüttes található, ilyenek többek között a kamerák, a spektrométerek, valamint a mágneses, sugárzási és részecskekörnyezet tanulmányozására szolgáló műszerek. Hazánk miért nem maradhat ki az űrkutatás nemzetközi erőfeszítéseiből?
– Az űrkutatás területén a legkorszerűbb műszaki eszközöket, megoldásokat fejlesztik, amelyek előbb-utóbb más területeken is megjelennek. Az űrtevékenységnek továbbá számos, a hétköznapi életben is használt alkalmazása van, például a műholdas navigáció, a távközlés, a földmegfigyelés, az időjárás-előrejelzések segítése műholdas mérésekkel. Az űripar egy jövedelmező és a gazdasági válságokat is jól átvészelő ágazat. Így hazánknak is vétek volna kimaradnia az űrtevékenységből. Az ország nemzetközi hírnevének is használ, ha nevét világraszóló tudományos, műszaki eredményekhez kötik. Végül, de nem utolsósorban érdemes kiemelni, hogy a csillagászat és az űrkutatás megragadja a legfiatalabbak fantáziáját is. A kutatóközpontunkban működő Svábhegyi Csillagvizsgáló interaktív programjai, rendezvényei, illetve maga a helyszín iránt is nagy az érdeklődés, ahol minden érdeklődőt szívesen látunk. Az érdeklődő fiatalokból lesznek néhány év múlva a jövő csillagászati, mérnökei és kutatói, akikre a társadalomnak igen nagy szüksége van.
Ádám Adrienn – hun.ren csfk
– A tíz fedélzeti műszeregyüttes mellett a többcélú PRIDE a JUICE tudományos programjának egyfajta "bónuszkísérlete", amely hozzájárul a küldetés minél jobb tudományos hasznosításához, miközben nem igényel külön erre a célra fejlesztett fedélzeti műszert. A HUN-REN hogyan von be vidéki, illetve államhatárokon túli, akár a Lajtán túli magyar agytrösztöket a hálózati kutatásba?
– Kutatásai terén a HUN-REN CSFK teljesen nyitott az együttműködésre, legyen szó akár hazai, akár nemzetközi partnerekről. A csillagászat területén fontos vidéki szakmai műhelyek például Szegeden, Szombathelyen, Baján működnek. A Csillagászati Intézet tudományos kutatói létszámának közel negyedrésze pedig jelenleg is külföldi állampolgár. Egy adott kutatási program számára a munkatársak és az együttműködők kiválasztásához az elsődleges szempont a speciális szakmai tudás, nem pedig az, hogy a szakemberek honnan származnak és milyen nemzetiségűek – akár a Lajtán innen, akár azon túl.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.