Gulyás Gergely: rajtunk múlik, gyarapítjuk-e a református őseink hagyatékát

Szerző: MTI
2025. október 24. 14:40
"Európa ma feledni akarja, hogy hitünk kultúránk alapja is, Nyugat-Európa társadalmai először a hitet tagadták meg, ennek következtében elvesztik kultúrájukat, nemzeti önazonosságukat, majd a túlélés ösztönét és ellenállóképességüket is" - fogalmazott miniszter.

Most olyan időket élünk, amikor közös nemzeti sorsunk a saját kezünkben van, amikor rajtunk múlik, megőrizzük, majd gyarapítjuk-e a nehezebb időkben a templomot és iskolát megőrző református őseink hagyatékát - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szatmárnémeti Református Gimnázium magyar kormánytámogatás segítségével felújított és kibővített épületének átadásán pénteken a partiumi nagyvárosban.

A helyi református templomban megtartott eseményen Gulyás Gergely beszédében kiemelten fontosnak nevezte az egyházi és oktatási intézmények küldetését a hit és a magyarság megőrzésében és megerősítésében egy olyan közegben, mint a mai Európa.

"Európa ma feledni akarja, hogy hitünk kultúránk alapja is, Nyugat-Európa társadalmai először a hitet tagadták meg, ennek következtében elvesztik kultúrájukat, nemzeti önazonosságukat, majd a túlélés ösztönét és ellenállóképességüket is" - fogalmazott a miniszter.

Hozzátette: életszínvonalban, infrastruktúrában, termelékenységben tanulni kell Európától és fel kell zárkózni hozzájuk, ez azonban "mit sem ér, ha közben elveszítjük önmagunkat, keresztény hitünket és keresztény alapokon álló kulturális és nemzeti identitásunkat".

Borítókép: Budapest, 2025. október 3. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök szobrának ünnepélyes felavatásán a Millenáris Parkban 2025. október 3-án. MTI/Illyés Tibor

Podcast