Botrányos dolgok Lengyelországban
"Ha egy konzervatív, patrióta kormány tizedennyi gaztettet követne el, akkor Brüsszelben már az összes létező jogállamisági eljárást elindították volna, így viszont, hogy mindezt egy Brüsszelnek feltétlen hűséges kormány teszi, senki egy rossz szót sem szól" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
2025. február 4. 22:00

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart az EU külügyminisztereinek informális tanácsülése után a közmédia brüsszeli központjában 2024. december 16-án. MTI/Purger Tamás

Botrányos dolgok történnek Lengyelországban; ha a jelenleg zajló gaztettek csupán tizedét egy patrióta kormány követné el, akkor Brüsszelben már az összes létező jogállamisági eljárást elindították volna - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a varsói látogatása végén arról számolt be friss bejegyzésében, hogy Lengyelországban "ellenzéki képviselőket tartóztatnak le, politikai tisztogatás zajlik a bíróságokon, törvénytelen módon váltották le az államügyészt és erőszakosan foglalták el a köztelevíziót".

"Ha egy konzervatív, patrióta kormány tizedennyi gaztettet követne el, akkor Brüsszelben már az összes létező jogállamisági eljárást elindították volna, így viszont, hogy mindezt egy Brüsszelnek feltétlen hűséges kormány teszi, senki egy rossz szót sem szól" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter ezért úgy vélekedett, nem csoda, hogy erősödik a lengyel ellenzék, amit jól mutat szavai szerint, hogy a Konföderáció pártszövetség színeiben politizáló Nemzeti Mozgalmat is egyre többen támogatják.

"Nagy nyereség a Patrióták számára, hogy az Európai Parlamentben immáron egy csoporthoz tartozunk, és együtt dolgozunk a migráció ellen, a szuverenitásért, a szabadságért, a keresztény értékek védelméért és a családokért" - közölte.

"Remek találkozónk volt a Konföderáció pártszövetség alelnökével, Krzysztof Bosakkal és csapatával" - tájékoztatott.

MTI
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • A harmadik magyar űrhajós elbúcsúzott a csapattól - Videó
    Az űrhajózásban hagyomány a búcsúzási ceremónia: ekkor köszönnek el egymástól azok a kozmonauták, akik rövidebb ideig tartózkodnak a nemzetközi űrállomáson azoktól, aki fél évig is az állomás személyzetét testesítik meg.
  • Országszerte tart az aratás
    "A szélsőséges időjárás okozta kihívások ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a magyar családok asztalára a mindennapi kenyér odakerülhessen, amiért nem lehetünk elég hálásak" - írta bejegyzésében az agrárminiszter.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
MTI Hírfelhasználó