A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
Utoljára frissítve: 2025. február 23. 22:10
2025. február 23. 16:01
nasa
A klímapropaganda szerint a tudósok 97 százaléka támogatja a hivatalos klímaelméletet, amely szerint az éghajlatváltozást az emberi tevékenység okozza, oly módon, hogy túl sok széndioxidot bocsátunk ki.
Ennek tudatában támadják meg azután a „fosszilis lobbi által lepénzelt”, törpe kisebbségben lévő „klímaszkeptikusokat”, akiknek „nem megy a matek”, mert azt sem tudják kiszámítani, hogy az ember által kibocsátott széndioxid mekkora hőmérséklet emelkedési „kényszert” okoz. Mivel aktív politikusok részéről is gyakran jelennek meg mind a nemzetközi, mind pedig a hazai sajtóban támadások a hivatalos klímaelméletet kétségbevonó tudósok ellen, ezért végre valaki vette magának a fáradságot, hogy utána nézzen a dolgoknak.
Ez a valaki pedig nem más, mint Elon Musk.
Ő nem habozott csinálni egy saját felmérést, amelynek az eredménye itt olvasható: https://climatechangeandmusic.com/reviewing-elon-musk-and-his-position-on-the-climate-crisis-2/
„A felmérésben 11.944 darab klímával foglalkozó tudományos publikációt elemeztek, ezek között azonban mindössze 105 olyan publikáció volt, amely támogatja a hivatalos klímaelméletet, és egy sem akadt, amely szerint klímakatasztrófa várható. Ez pedig ellentmond a klíma propagandának, amely 97% támogatottságot hirdet.
Nem Musk az egyetlen, aki alaposabban foglalkozott ezzel a kérdéssel.
Idézhető a Clintel (Klímaintelligencia) Alapítvány deklarációja is, amelyet csaknem 2000 tudós írt alá, közöttük két Nobel díjas fizikus:
Érdemes itt utalni Miskolczi Ferenc kutatásainak az eredményére is, aki hat évtizedet átfogó több százmillió mérési adat feldolgozása alapján dolgozta ki az elméletét, amelynek helyességét újabb mérésekkel ellenőrizte. Ennek végső következtetése pedig az, hogy a Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
Miskolczi Ferenc – klimarealista
Miskolczi felismerése hatalmas jelentőségű, amelyért magas tudományos kitüntetést érdemelne, azonban kénytelen volt felmondani az állását a NASA-nál, ahol megtiltották a kutatásainak közzétételét.
További részletek: https://klimarealista.hu/miskolczi-ferenc-az-eghajlat-onszabalyozasa-frissitve/
Jó lenne, ha végre a hazai tudós közösség is tudomásul venné, hogy az amerikai választások után esedékessé válik egy igazi paradigmaváltás, és le kellene szállni arról a döglött lóról, amelyen tovább lovagolva a világ egyik vezető országa, nevezetesen Németország, teljesen tönkretette a saját energia ellátását. 2025. február
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Móring József Attila, somogy vármegye országgyűlési képviselője intézett kérdést Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejelsztési miniszterhez, hogy a kormány milyen lépéseket tesz a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében. Az országgyűlésben Latorcai Csaba válaszolt a kérdésre. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években, de Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője, nem éppen demokratikus módon bekiabált és nevetségesnek nevezte, hogy a kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését.
A Hegyvidéki KDNP szervezete nevében Azbej Tristan, a KDNP kerületi elnöke, valamint Dr. Bólya Boglárka és Hidvéghiné dr. Pulay Brigitta elnökségi tagok levélben fordultak Visi Piroska-hoz, a kerület egyházügyi és köznevelési tanácsnokához a március 15-i, botrányos ünnepi műsor kapcsán.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond Kőszegen, ahol a városban raboskodott és elhunyt közel 2500 munkaszolgálatosra emlékeztek 2025. március 24-én. MTI/Filep István