72 órás túlélőcsomag emlegetésével kelt hisztériát az EU
"Vészhelyzetet" emleget EU-tisztviselő. Ha van ilyen helyzet, ezt maga az EU okozza. Washington és Moszkva a békekötés felé halad, Brüsszel azonban háborús lázban vergődik. Brüsszel nem a baj megoldása, hanem maga a baj.
2025. március 27. 00:00
Vészhelyzetekre való felkészülésre és azok kezelésére vonatkozó iránymutatásokat tett közzé az Európai Bizottság. A testület szerint mivel az unió egyre összetettebb válságokkal és kihívásokkal néz szembe, azt javasolják, a háztartások legalább 72 órára elegendő túlélési készlettel rendelkezzenek, a tagállamoktól pedig többek között azt kérik, halmozzanak fel készleteket, és biztosítsák a kritikus infrastruktúrát. Szeretnék továbbá azt is, ha évente tartanának egy válságokra felkészítő napot.
Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi fenyegetések állandó felkészültséget igényelnek, ezért az unió végrehajtó testülete azt javasolja a tagországok lakóinak, hogy halmozzanak fel otthonukban legalább 72 órás túlélést biztosító vészhelyzeti tartalékot – írta az MTI.
Hadja Lahbib, az esélyegyenlőségi felkészültségért és válságkezelésért felelős európai biztos és Roxana Minzatu, az Európai Bizottság szociális jogokért, valamint a minőségi munkahelyek és a felkészültségért felelős ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatót tartott Brüsszelben 2025. március 26-án.
Az Európai Bizottság március 26-án, szerdán iránymutatásokat tett közzé, amelyekkel segíteni kívánja az uniós országok felkészítését a háztartások 72 órás önellátására, annak érdekében, hogy egyebek mellett elegendő vízzel, élelemmel, gyógyszerrel, zsebteleppel, elektromos áramforrással, valamint piperecikkel rendelkezzenek ahhoz, hogy külső segítség nélkül képesek legyenek átvészelni egy esetleges válság első néhány napját.
Az uniós bizottság azt javasolja, hogy ne csak a háztartások halmozzanak fel vészhelyzeti készleteket, hanem a tagállamok is raktározzanak gyógyszereket, alapvető nyersanyagokat, élelmiszereket és energiát, valamint rendelkezzenek a minimális vízellátást biztosító rendszerekkel is. A stratégia szerint az Európai Bizottság azt javasolja, hogy minden tagállam legalább évente rendezzen a válságokra felkészítő napot, hogy a civil lakosság és a vállalkozások is tudatosítsák a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség szükségességét.
A vészhelyzeti stratégia brüsszeli bemutatásakor Hadja Lahbib válságkezelésért felelős uniós biztos kiemelte: mivel az Európai Unió egyre összetettebb válságokkal és kihívásokkal néz szembe, az EU iránymutatásokkal kívánja támogatni a tagállamokat, és javítani Európa képességét az újonnan jelentkező fenyegetések megelőzésére és a reagálásra.
Az EU pilléreit jelentő béke és stabilitás már nem garantált. Európa fegyveres erőszakkal szembeni felkészültsége és ellenálló képessége a jövőben kihívásokkal nézhet szembe – fogalmazott a biztos.
„Európa nem engedheti meg magának, hogy tétlenkedjen”
A növekvő geopolitikai feszültségektől és konfliktusoktól, a hibrid és kiberbiztonsági fenyegetésektől, az információk manipulációjától, a külföldi beavatkozástól az éghajlatváltozásig, valamint a növekvő természeti katasztrófákig az EU-nak készen kell állnia polgárai, a demokrácia és a mindennapi élet szempontjából kulcsfontosságú társadalmi funkcióinak védelmére. jelentette ki Lahbib, majd hozzátette, „Európa nem engedheti meg magának, hogy tétlenkedjen”.
A stratégia harminc intézkedést és egy cselekvési tervet tartalmaz. Éberségre szólít fel a létfontosságú infrastruktúra, így az energiahálózatok védelmével, a banki tranzakciók elleni folyamatos kibertámadásokkal, a tenger alatti távközlési kábelek és energiahordozó csővezetékek elleni szabotázsakciókkal, valamint az álhírek és összeesküvés-elméletek külföldi hatalmak általi folyamatos terjesztésével kapcsolatban.
Az EU ellenállóbb és biztonságosabb kontinenssé válhat
A bizottság a válságkezelési koordinációt is javítaná egy uniós szintű válságközpont létrehozásával. Erősítené a polgári és katonai együttműködést a tagállamok között rendszeres uniós szintű felkészülési gyakorlatok végzése révén, egyesítve ezen a téren a fegyveres erőket, a polgári védelmet, a rendőrséget, a biztonságiakat, az egészségügyi dolgozókat és a tűzoltókat. Átfogó és általános kockázat- és fenyegetésértékelési rendszer kidolgozását javasolja uniós szinten, segítve ezzel az olyan válságok megelőzését, mint a természeti katasztrófák vagy a hibrid fenyegetések. Vészhelyzeti forgatókönyv kidolgozását javasolja a vállalkozások számára, hogy biztosított maradjon az alapvető nyersanyagok, áruk és szolgáltatások gyors elérhetősége, és rendelkezésre álljon a létfontosságú termékek és eszközök gyártása.
A felkészültség előrelátó megközelítésével az EU ellenállóbb és biztonságosabb kontinenssé válhat, ami jobban felkészült a 21. század kihívásaival való szembenézésre – tette hozzá a vészhelyzeti felkészültségi stratégia bemutatásakor a válságkezelésért felelős uniós biztos.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Ukrajna már a háború előtt is a kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés egyik központja volt Kelet-Európában. Nagy a veszélye annak, hogy a háború alatt Ukrajnába került fegyverek egy része bűnözők kezére kerül. Az uniós csatlakozással az ukrán maffia előtt megnyílna az út Európa, és így Magyarország felé is - figyelmeztetett a politikus.
Közleménye szerint több millió szülő kap lehetőséget arra, hogy a mesterséges intelligenciára épülő Idegennyelvi Fejlesztő Modulban angolul, németül, spanyolul vagy akár franciául fejlessze a nyelvtudását.
"Most mindenki sápítozik és mindenki sikoltozik az amerikai vámintézkedések miatt. De a kérdés, hogy hol volt Brüsszel. Hol voltak az Európai Bizottság jól fizetett bürokratái az elmúlt hónapokban? Miért nem tettek egy olyan tárgyalási ajánlatot az Egyesült Államoknak, amellyel ezek a vámintézkedések elkerülhetőek lettek volna?" - fűzte hozzá a külügyminiszter.