Simicskó István: a kadétképzés sikertörténet
Simicskó István - aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője - a bajai Honvédelmi Sportközpont fennállásának harmadik évfordulója alkalmából rendezett családi napot egy olyan találkozási lehetőségnek nevezte, amely a katonai hivatás iránt is fölkeltheti a pályaválasztó fiatalok érdeklődését.
2025. május 17. 14:38

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője - kdnp.hu

A kadétképzés egy sikertörténet, és egyre több városban veszik fel képzési kínálatukba a középiskolák - mondta a Honvédelmi Sportszövetség (HSZ) elnöke szombaton Baján.

Simicskó István - aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője - a bajai Honvédelmi Sportközpont fennállásának harmadik évfordulója alkalmából rendezett családi napot egy olyan találkozási lehetőségnek nevezte, amely a katonai hivatás iránt is fölkeltheti a pályaválasztó fiatalok érdeklődését.

Felidézte, hogy kezdeményezésére az Országgyűlés 2017-ben hozta létre a Honvédelmi Sportszövetséget, és akkor indult útjára a tízéves haderőfejlesztési program is, amelynek a haditechnikai eszközök beszerzése mellett része a területvédelmi tartalékos rendszer felépítése, a mintegy 20 ezer tartalékos kiképzése, felkészítése, valamint a kadétképzés is.

Mint mondta: a Honvéd Kadét Programra 2017-ben még mindössze három középiskola jelentkezett, mára azonban már 172 oktatási intézménnyel van szerződése a Magyar Honvédségnek, és már Baján is működik kadétképzés.

MTI
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
MTI Hírfelhasználó