Az egyik legnemesebb magyar hagyomány a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. Ez a ma negyvenedszer kezdődő háromnapos rendezvény a közép-európaiság 1335-ös - első - megnyilvánulásának ünnepe. A híres, Károly Róbert-i királytalálkozót idézi fel.
2025. július 11. 08:03
40 év telt el azóta, hogy a középkort követően először jártak lovagok, lovasok, íjászok, táncosok, és megannyi hagyományőrző a visegrádi királyi palota tornapályáján.
1985-ben került megrendezésre Visegrádon az első Palotajátékok, amely a város gazdag történetének legfontosabb eseményét mutatta be - az 1335-ös Visegrádi Királytalálkozót. Károly Róbert meghívására Nagy Kázmér lengyel király, Luxemburgi János cseh király, valamint a német lovagrend és német választófejedelmek részvételével megtartott tanácskozás hosszú időre meghatározta Közép-Európa gazdasági-, politikai- és kulturális fejlődését.
Ez az eszmeiség a mai napig jelen van a történelmi fesztiválon.
Mára számos országból érkeznek a fellépők (hazánk mellett többek között Olaszországból, a Muravidékről, a Felvidékről , Csehországból, a Délvidékről, Lengyelországból) és a rendezvény Közép-Európa legnagyobb hagyományőrző fesztiváljává nőtte ki magát, ahol több tízezer vendég fordul meg a három nap leforgása alatt.
Megható mindemellett, hogy Papp János, aki mindmáig a Palotajátékok főheroldja, már 1985-ben is onnan vezette a programokat, ahonnan az azóta eltelt harminckilenc évben aztán mindig, s ahonnan idén, negyvenedik alkalommal majd ismét (ahogyan az utóbbi közel húsz évben megszokhattuk, már fiával, Papp Dániellel közösen).
Sokan a kezdetek óta velünk vannak a pályán, akik aztán gyermekeinknek, unokáiknak is átörökítették e különleges világ szeretetét, sokan közülük már odafentről néznek bennünket, s évről évre jönnek újabb és újabb csapatokban a gyerekek, a fiatalok, akiket varázslatos módon újra meg újra megérint a hagyományőrzés várfalakon, évszázados köveken áthúzó fuvallata - írja a visitvisegrad.hu.
A rendezvény fő szervezője a Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., élén seke László ügyvezetővel.
Kezdettől fogva meghatározó szerepet játszik a Szent György Lovagrend vezetősége, ők szervezik - többek között - a bajvívó tornákat, ezek kínálják a legizgalmasabb élményt a közönségnek. Lóháton és gyalogosan is összecsapnak a hagyományőrző lovagok, valós kockázatokat vállalva. Különleges látványt kínálnak a néptáncosok: ők a közép-európai térség színeit elevenítik föl. Magas színvonalú értékeket kínálnak a vásárosok: az erdélyi fazekasoktól az alföldi méhészekig, a hazai kardkovácsoktól a felföldi kosárfonókig rengeteg kincs kerül az érdeklődők elé. Pezsgő élményeket kínál a borudvar, konyhaművészeti különlegességeket kóstolhatnak a palotavendégek az éttermekben. Esténként idézi fel a középkor hangulatát a zenei kínálat.
Mindjárt az első napon kerül sor I. Károly magyar király lovagi tornájára 60 percben. Folyamatos a tárlatvezetés Mátyás király palotájának termeiben. Az erejükre büszkék lándzsahajító versenyen tehetik próbára magukat. Este: fáklyás felvonulás a templomtól a királyi palotáig.
A második napon is 10 órától éjjel 2-ig tartanak a programok. A királyi konyha finomságait Érsek Lajos mutatja be a palotában. Ugyanott mutatkozik be az udvarhölgyek fodrászata. A Szent György Lovagrend Zoboraljai Apródképzőjének (Felvidék) bemutatója a Salamon-toronyban kerül sorra. Mónus József íjász világbajnok bemutatójának a Lovagi torna pálya ad helyet. Az éjszakába nyúló hangversenyen a Szelindek régizenei együttestől a komáromi Újhold táncegyüttesig számos művészcsoport bemutatkozik.
A harmadik napon sok egyéb közt számszeríjászverseny, fegyverbemutató, lovagi ötpróba vetélkedő után a Torda Köböre Egyesület ifjú lovasai is felvonulnak.
A Palotajátékok meghatározó élménye, hogy több nemzet fiai és lányai baráti hangulatban beszélgetnek egymással, alkalmi közösséget alkotnak, tartalmas ismeretségeket kötnek. Átélik annak a közösségnek az élményét, amelyet a XIV. századi magyar király kezdeményezésére a térség uralkodói és vitézi csapatai alkottak egykor, s amely szellemiség mind a mai napig eleven és erőt adó.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.