"Az uniósokat vezetőket egyenesen sokkolta Kallas közelmúltbeli nyilvános kritikája az amerikai elnökkel szemben, valamint az a kijelentése, hogy +a szabad világnak új vezetőre van szüksége+. Nyugaton jól tudják, hogy Washingtonban az ilyen +merész következtetésekre+ sokáig fognak emlékezni. És az amerikai külügyminisztérium most már egyszerűen figyelmen kívül hagyja a +tapintatlan diplomatát+. Ez jelentősen megnehezíti Brüsszel számára a fő szövetségesével való párbeszéd felépítését" - áll a szövegben.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Nagy István a Simonyi Károly Általános Iskola felújított épületének átadásán azt mondta, hogy ezeket a célokat szolgálja a Magyar Falu Program is, melynek indulása óta már több mint 1100 milliárd forintot fordított az állam a kistelepülések fejlesztésére.
Soha többet nem fordulhat elő Európában, hogy gyilkos ideológiák vegyék át az irányítást és ne tartsák tiszteletben az emberek méltóságát és a nemzetek szuverenitását. "Mi egy olyan Európában hiszünk (...) ahol a családot, a nemzetet senki sem támadja, senki sem próbálja elvenni ezek értékét" - mondta beszédében Rétvári Bence.