A Mátra kapuja

Mátyás király többször járt itt, Rákóczinak is, Kossuthnak is volt itt ingatlanja, Széchenyi is, IV. Károly király is megfordult falai között. A Szent Korona többször vendégeskedett - hált, ahogy az akkori városi irat fogalmazott - ugyanabban a házban, amelyet ma is Szent Korona-háznak neveznek. Ma is sok templomtorony magasodik a házak fölé, a középkorban állítólag még több volt. Ferences gimnáziumában történelmünk nagyjai végeztek. Minthogy a hegység déli lábánál ez a legnagyobb település, Gyöngyös régóta a Mátra kapuja.

Dr. Puky Árpád 1919 és 1942 között volt Gyöngyös polgármestere, legnagyobb érdemeként azt jegyzik, hogy a brutális 1917-es tűzvész után újjáépítette a várost. 445 ház épült bő évtized alatt, s a városerendezés az ő modern gondolkodása szerint zajlott. Érdemeit a kommunizmusban már bűnnek könyvelték el, a hálás utókor azonban 2010 óta szoborral őrzi emlékét. Azért nem "állított" szobrot, mert Tóth Dávid szobrász padon ülő alakot formált a Fő térre: sok turista leül a városvezető mellé, hogy közös fényképet készíttesen.
Valamikor magának Rákóczi Ferencnek volt itt háza, itt tárgyalt a szabadságharc elején, 1704-ben kétszer is a Gyöngyösön született, de ekkor már kalocsai érsek Szécsényi Pállal, utóbbi kiválóságot I. Lipót császár küldte Bécsből egyeztetésre. Vélhetően ekkor volt a legnagyobb történelmi jelentősége a városnak - azaz csak lehetett volna. Az egyeztetés kútba esett. A vezérlő fejedelem Fő téri házát 1910-ben bontották le, helyére egy szebb, szecessziós lakóházat emeltek, ennek lépcsőházába befalazták az eredeti, 1731-ből származó reneszánsz kő ajtókeretet, azon a vésett felirattal.

Bő évszázada a mai Fő tér piactér volt. Ám éppen a jeles polgármesternek köszönhetően Európa egyik legjellegzetesebb városi terén szerezhettek életre meghatározó urbánus élményt nemzedékről nemzedékre a helyi fiatalok.

Valaha banknak épült, később Tiszti Klub lett, ma a széchenyisebb hangulatú Honvéd Kaszinó nevet viseli, noha laktanya nincs már a városban. A tervezést megrendő bankár kérte az építészt: székely kapura emlékeztessen az épület.

A Fő tér féltett jellegzetessége a Hugai-trafik. Ez az érték a kommunizmusban épült, Hugai László újságárus dolgozott benne: ő a város közkedvelt és tisztelt alakja volt. Azóta többször szerepet cserélt a kis építmény, de a köznép félti, nehogy lebontsák. A félmúltban már virágot is árultak benne, de ma is "a Hugai trafik" nevet viseli

Amikor Mátyás király járt benne, akkor még gótikus volt a Szent Bertalan nevét viselő Nagytemplom. Később egy furcsa divatnak megfelelően "barokkizálták" a varázslatos építményt. Ám a dicső múlt emlékét egy kiváló apát plébános már az 1990-es években kiszabadította.

Jezsuita gimnáziumként indult évszázadokkal ezelőtt. Az 56-os szabadságharc után lett zeneiskola. Kortárs zenei életünk számos kiválósága tanulta itt a kottaolvasást.

Sok templomtorony látszik a városban - írta egy középkori utazó, és még Budáéval is összehasonlította a látványt. A torony csak messziről látszik, mert udvarba zárt maga az isteháza: a Csodatévő Szent Miklós ortodox templom.

A szőlő vidéki Orbán-templomok világát idézi a gyöngyösi Szent Urbán-temlom, amelyet korábbi, egyre bővülő kápolnák kifejleteként az 1700-as évek derekán emeltek barokk stílusban.

"A Barátok" - ma már csak ez a neve a Sarlós Boldogasszony Ferences-templomnak, valaha "Barátok temploma" volt.

Az 1400-as években még gótikus templomot az oszmán feldúlta, de ferenceseink újjá építették, barokk stílusban, ám meghagyták egyhajós jellegét.

Cikkünk szerzőjét is ebben a templomban keresztelték - jó néhány évtizeddel ezelőtt.

Közel a Barátokhoz a ferences hősiesség emléke: a Pestis-kápolna. Gyöngyösön 1709 végén és 1710-ben pusztított a fekete halál, a pestis. A betegeket a Szent Rókus-kápolna közelében ápolták a szerzetesek. És amikor egy barát érezte, hogy az ő végzete is közeleg, meghúzta a kápolna harangját, és jött a következő szerzetes. Ezt a gyönyörű történetet a kommunizmusban agyonhallgatták, és a Pestis-kápolna ma is - szép barokk vakolatát már elvesztve - egy zárt iskolaudvaron bújik el a helyiek és turisták elől.

A talán leghíresebb magyar szentről, Szent Erzsébetről elnevezett istenháza altemplomában a város korábbi számos nagyja nyugszik.

A közök a város bensőséges építészeti örökségei: óvni kell őket a modernizációs elborultságtól.

Ház a Vachott Sándor utca egyik közében: egykoron itt alkotott Sebők Géza szabómester.

A legnagyobb magyar biedermeier költőként jegyzi az irodalomtörténet Vachott Sándort. Kossuth barátja volt, s noha évekkel a szabadságharc után halt meg, a Habsburg rémuralom áldozata lett.

A költő szülőházának falán ott van az ifjabb fivér, Vahot Imre neve is. Ő sem akárki volt: neki mint lapszerkesztőnek adta le elbeszélő költeményét Petőfi Sándor: Kukoricza Jancsi címmel. Vahot a címet kijavította: János vitéz.

A gyöngyösi ferencesek okosították a magyar gyógyszeripar megalapozóját: Richter Gedeont. Helyi gyógyszertár is hirdeti nevét.

A gyöngyösi ferencesektől szerzett tudás is sírba szállt Aradon 1849. október 6-án. Török Ignác nevét színpompás utca viseli. Gáspár Géza alkotta meg a vértanúk szoborsorát.

A szőlő és bor városa - volt? A helyi építészet mindenestre erről tanúskodik.

A kommunizmusban a gyöngyösi borászat - amelyet Hamvas Béla is dicsért - Eger uralma alatt sínylődött. És ma? Egyetlen borétterem sincs a városban.

Valaha a Borpalota előtt guggolt a szőlőt tartó lány. Mára már messzebbre került a remekmű...
Címkép: A híres Rózsa utca, amely a Fő térről indul - Molnár Pál felvételei







