Komoly felháborodást váltott ki az óvodai gender-tesztkérdés
Szerző: Gondola
2026. november 7. 12:02
Lannert Judit az óvónőktől kérdezi, melyik kisgyermek játszik a nemi hovatartozásától eltérő módon.

Már az óvodákba is beviszik a genderszemléletet – reagált Rétvári Bence közösségi oldalán arra a hírre, hogy az OviKRÉTA rendszerben olyan kérdés jelent meg, amely az óvónők és a szülők körében is nagy felháborodást keltett. A minisztérium magyarázkodásra kényszerült, ám a pedagógusokat ez sem győzte meg.
Az OviKRÉTA rendszerben a 3–6 éves gyermekek óvónőitől azt kérdezték, hogy az óvodás kislány vagy kisfiú mennyire viselkedik a játék során a nemi hovatartozásának megfelelően – írta Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője. Kiemelte, hogy mindez a szülők tudta nélkül.
Sem a hozzátartozókat, sem a szakmát, sem a nyilvánosságot nem tájékoztatták arról, hogy mi történik az óvodákban. Rétvári azt is felvetette, milyen felhatalmazás alapján gyűjtenek ilyen, genderszemléletű adatokat a gyermekekről egy országos állami nyilvántartásban.
Elképesztőnek nevezte, hogy „ez már ilyen szinten megy a Tisza-kormányban”, és szerinte nem hagyják békén a gyermekeket. Mint fogalmazott, a genderlejtőn nincs megállás. Hozzátette, hogy az óvónők felháborodása nyomán a minisztériumnak vissza kellett vonnia a kérdőívet.
A kiscsoportos gyermekek „egyéni fejlődési dokumentuma” mintegy 230 kérdést tartalmazott, ami a pedagógusok szerint jelentős adminisztrációs terhet rótt volna rájuk. A hozzászólók azonban nemcsak a kérdések nagy számát kifogásolták, hanem egy konkrét tesztkérdést is, amely így szólt: „Játékában a nemi hovatartozása élénken kifejeződik (fiús/lányos játékok választása, viselkedés a helyzetekben).”
A szakemberek sem igazán értették, miért szükséges egy kisgyermek játékát ilyen szempontból értékelni.
A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület a minisztériumtól azt a tájékoztatást kapta, hogy „a rendszerben egy nem végleges, ebben a formában bevezetésre nem kerülő munkaanyag vált átmenetileg láthatóvá”. Csakhogy
a kérdőíven már határidő is szerepelt, és videós kitöltési útmutató is készült hozzá. Az óvónők ezért nem tartották meggyőzőnek a tárca magyarázatát.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szintén határozottan tiltakozott. „Milyen pedagógiai vagy fejlődéslélektani alapon kellene a játékpreferenciákból a gyermek nemi hovatartozására következtetni?” – tette fel a kérdést a szervezet Facebook-oldalán. Egyúttal leszögezték: „A visszavonás indokolt lépés. De a történet itt nem érhet véget. Szeretnénk tudni, kik, milyen szakmai megfontolások alapján állították össze ezt a kérdőívet, kik hagyták jóvá, és miért nem vonták be a kidolgozásába a gyakorló óvodapedagógusokat."
Címkék:







