Ma is hatályos az efézusbelieknek írt intelem

Szerző: Molnár Pál
2026. szeptember 25. 18:05
Pál eleve ezért tartja fontosnak újra megfogalmazni a családi működés lényegét, mert akkor is és azóta még jobban támadás alatt áll a társadalom alapsejtje, a Szentlélek működésének elsődleges színtere, a család. Nem létezik szivárványcsalád, mozaikcsalád vagy hibridcsalád. Csak egyetlen családfogalom ismert, és az biblikus alapú.

A CitizenGO-petíció az azonos nemű párok szülőségéről arra kéri a döntéshozókat, hogy határozottan utasítsák el az azonos nemű párok örökbefogadását és a szülőségük uniós elismerését. Teleki Bélát, a CitizenGO kampányigazgatóját kérdezte a Gondola. 

- Igazgató úr, „De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét” - írta Szent Pál az efézusbeliekhez. Mit üzen ez a két évezredes szöveg nekünk, mai magyaroknak?

- A Szentírás feketén-fehéren rögzíti a teremtett biológiai valóságot: az apa férfi, az anya nő. Csak kettejük között valósulhat meg valódi házastársi szeretet és tisztelet, minden más ideiglenes és hamis feltételezés. Ezt keresztényként Isten akaratának foghatjuk fel, és ezért

a normalitásért küzdenünk kell, mint a anagybetűs Igazságért.

Pál eleve ezért tartja fontosnak újra megfogalmazni a családi működés lényegét, mert akkor is és azóta még jobban támadás alatt áll a társadalom alapsejtje, a Szentlélek működésének elsődleges színtere, a család. Nem létezik szivárványcsalád, mozaikcsalád vagy hibridcsalád. Csak egyetlen családfogalom ismert, és az biblikus alapú.

- Ha a kormány parlamenti szavazásra viszi az azonos nemű párok közös örökbe fogásának kérdését, akkor legalább engedje, hogy a képviselők lelkiismeretük szerint döntsenek - kéri a Tisza Párt elnökétől a CitizenGO. Miből sejthetjük, hogy a pártpolitikus Brüsszel ukázát a magyar családok érdekei elé helyezi?

- A CitizenGO 12 éves hazai működése, ami az élet és a család védelméről szólt, azt a tapasztalatot hordozza, hogy a parlamenti képviselők meggyőzhetők, személyes megkeresés és petíciós nyomásgyakorlás útján befolyásolhatók a jóban és rosszban egyaránt. Egy miniszterelnök számára, akinek a legfontosabb a népszerűsége, ez hatványozottan igaz. Bár egyes felmérések szerint a lakosság nagy része támogatná az azonos neműek "házasságát" és örökbefogadási jogát, ez nem igaz a politikailag aktív állampolgárokra. Őket képviseljük ebben a kérdésben, az ő véleményüknek adunk hangot.

- A CitizenGO szerint a gyermeknek az a legjobb, ha édesanyja és édesapja van. Igen ám, de sok gyerek állami gondozásban nő fel. Őket hogyan juttathatja el az állam mielőbb ahhoz a férfiből és nőből álló, több ezer párhoz, akik évek óta várják, hogy gyereket vehessenek magukhoz?

- Alapesetben, a keresztény szubszidiaritás elvéhez tartva magunkat, az állam szerepét ahol csak lehet, minimalizálni kell.

Az állam azonban a szocializmusban és azóta is durván belenyúlt a helyi közösségek életébe,

ezért alakultak ki rendszerszintű problémák, köztük a sok ezer gyermek, aki nem családban nevelkedik. Ez most az állam feladata megoldani. Léteznek különböző családsegítő szervezetek, akik ebben partnerek lehetnek, de már önmagában a nevelőszülőségi juttatások is nagy változást érnének el ezen a területen. A CitizenGO-nál hisszük, hogy minden helyzet reménytelibb a gyermek számára, mint két beteg ember nevelésére bízni. Mivel ezek a gyermekek koránt sem dönthetnek szabadon a nemiségüket illetően, tömegesen ez a társadalom radikális átalakulásához vezethet,

veszélyeztetve a kultúránkat, hagyományainkat

és a keresztény örökségünket. 

Címkép: Teleki Béla - citizengo.net

Címkék:

Podcast