Magyar Péter államelnökét megerősítette pozíciójában a Tisza-tapstársulat

Szerző: MTI; Gondola
2026. augusztus 11. 15:41
Magyar Péternek legalábbis formálisan sikerült elérnie, amit a választás estjén beharangozott: elmozdította a törvényes államfőt, és helyette a saját jelöltjét ültette az államfői székbe.

Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét - akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek - titkos szavazáson,

140 igen és 6 nem vokssal

választották meg a képviselők.

A parlament azért választott új köztársasági elnököt, mert

az alaptörvény tizenhetedik módosításával Sulyok Tamás államfői mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt.

Jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke vette át.

Baka András a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép államfői hivatalába.

Címkép:  Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke (k) az államfőválasztáson az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2026. augusztus 11-én. A köztársasági elnököt titkos szavazással választják meg a képviselők kétharmadának szavazatával. MTI/Balogh Zoltán

Címkék:

Podcast