Magyar Péternek csak a látszat számít

Folytatódik az abszolút circus maximus. Magyar Péternek csak a látszat számít. Egy közös fotóval és egy római hangulatú videóval akarja a hívő szavazók bizalmát elnyerni. De mindez csak látszólagos elfedése annak, hogy konkrét döntései és retorikája
szembemegy mindazzal, amit az emberi méltósággal és a közjó valós szolgálatával kapcsolatban a Szentatya és az egyház tanít.
Miközben Őszentsége, XIV. Leó pápa magánkihallgatáson fogadja Magyar Péter miniszterelnököt, érdemes emlékeztetni arra, hogy megválasztását követően a kormányfő már számos alkalommal tett hitet a katolikus egyház tanításával összeegyeztethetetlen lépések mellett.
Támogatja az abortusz lehetőségének kiszélesítését, megnyitná az utat az eutanázia bevezetéséhez,
elfogadhatónak tartja az azonos neműek "házasságát" és számukra az örökbefogadást.
A gyermekvédelmi törvényből az általa irányított parlamenti többség épp a napokban emelné ki a homoszexualitás és transzneműség iskolai propagálását tiltó szakaszt.
Szinte
minden jelentős társadalmi vitatémában az egyházi tanítással ellentétes politikai irányt követ,
az Országgyűlés minapi ülésén pedig egyfajta (ókori) istenségként azonosította magát. Az általa vezetett kormányzat megvonta a Pázmány Campus projekttől a kiemelt beruházási státuszt, megvonta az ösztöndíjat száz, üldözött keresztény közösségből vagy háborús térségből Magyarországra tanulni érkező fiataltól, leállította a Hungary Helps Program keretében zajló jótékonysági akciókat. Kampánya során több alkalommal támadott püspököket, papokat és világi híveket,
politikai alapon kritizálta a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevelét,
amelyben imára hívtak minden jószándékú embert a békéért.
Tiszteletben tartjuk a mindenkori kormányzat jogát ahhoz, hogy más értékvilágot valljon, mint az egyház. Sok olyan politikus látogatja meg a pápát, akik maguk nem katolikus irányban kormányoznak. Ugyanakkor szükségesnek látjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a mai találkozó a miniszterelnök részéről
képmutatás.
Azt várjuk a magát kereszténynek valló kormányfőtől, hogy ne retorikai fordulatként emlegesse alma materét, hanem kormányozzon és viselkedjen piarista öregdiákhoz méltó módon!
Kiadó: KDNP-frakció
Címkép: Illusztráció - Molnár Csenge-Hajna felvétele







