Magyar-ukrán - Rossi: a hiányzók lehetőséget nyitnak mások számára

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az egyaránt combsérüléssel bajlódó Sallai Roland és Varga Barnabás hiánya egyben lehetőséget is jelent mások számára a magyar labdarúgó-válogatottban, amely pénteken hazai pályán Ukrajna ellen kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban.
"Ha fontos játékosok kiesnek, mindig nagyon nehéz gondoskodni a pótlásukról, mert
a minőség az minőség.
Persze ha minden posztra két minőségi futballistával rendelkeznénk, akkor egyszerű dolgunk lenne. De ha kiesik néhány kulcsjátékosunk, akkor ez lehetőséget is jelent. Az, hogy a pohár félig tele, vagy félig üres lesz, a srácok reakcióján múlik" - mondta a sérültek kapcsán az olasz szakvezető, akinek a reményei szerint a két klasszis pótlása plusz motivációt jelent majd a tanítványainak.
"Most megmutathatják, mit tudnak és
hova árazzák be magukat nemzetközi szinten,
főleg a csoportban a legelőkelőbb helyen rangsorolt Ukrajna ellen. Éppen ezért soha nem siratom a hiányzókat, úgyhogy most sem fogom, mert pozitív módon kell rá reagálni".
Rossi azt elismerte, hogy a kiesők miatt taktikailag is változtatni kell, mert nekik olyan képességeik vannak, amiket szinte lehetetlen pótolni, példaként említette
Varga fejjátékát, melyet egész Európa egyik legjobbjaként
jellemzett. Rossi megjegyezte, emiatt például a hosszú felívelt labdák kevésbé lesznek működőképesek, így más stratégiát kell majd követni. Sallai esetében úgy vélte, több lehetősége van a pótlására, de az nem elvárható, hogy ugyanazokat a készségeket kapja majd a helyettesétől.
"Az ukrán csapat egyedi sajátosságait már bemutattuk a játékosoknak. Ez a válogatott már sokszor bebizonyította, hogy
soha nem a csapat értéke dönti el a mérkőzést.
Azt nem tudom megígérni, hogy megszerezzük a három pontot, de azt igen, hogy mindent megteszünk érte" - tért át a pénteki találkozóra Rossi.
"Ez hiába egy négymeccses sorozat, mindig az a mérkőzés a legfontosabb, amelyik előtted van. Kiváltképpen az edzőknek, hiszen nekünk bármelyik akár az utolsó lehet, ezért minden alkalommal a falig el kell menni".
Rossi elárulta, az újoncok koncentráltak, jól összpontosítanak, a hozzáállásuk kifogástalan, senkire nem panaszkodhat. Megjegyezte, mivel négy találkozó előtt állnak, így
a keretből majdnem mindenki lehetőséget kaphat.
A Puskás Arénában várhatóan telt ház előtt pénteken 20.45-kor az angol Jarred Gillett sípjelére kezdődik a magyar-ukrán találkozó, amelyet az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Tóth B. - Bolla, Orbán, Csinger, Kerkez - Schäfer, Vitális - Tóth A., Szoboszlai, Redzic - Lukács
Győznünk kell
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Marco Rossi szövetségi kapitány rendkívül kiegyensúlyozottnak nevezte az Észak-Írországot és a legutóbb Eb-nyolcaddöntős Grúziát is felvonultató négyest, melyből a
visszajutást az élvonalba
fogalmazta meg célként, megjegyezve ugyanakkor, hogy nehéz lesz ezt elérni.
Éppen ezért jelent különösen nagy érvágást, hogy a támadó szekcióból két biztos kezdő játékos kiesett combsérülés miatt: a török Galatasarayban légióskodó, de ott jobb oldali védőként játszó Sallai Roland és az AEK Athént erősítő középcsatár, Varga Barnabás is az utolsó pillanatban került ki a keretből.
Hiányukban még nagyobb teher hárulhat a csapatkapitány Szoboszlai Dominikra, de a jó eredmények eléréséhez mindenképpen szükség lenne arra is, hogy
további játékosok váljanak vezéralakká
ebben a helyzetben, akár éppen azok - Damir Redzic, Lukács Dániel és a márciusi bokasérüléséből felépült Bárány Donát -, akik így több lehetőséghez jutnak majd a pályán. Támadásban az is gondot okozhat, hogy Tóth Alex alig játszik a Bournemouth-ban.
A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a balul sikerült vb-selejtező után
a védelem stabilizálását
tekintette prioritásnak, ezért az idei négy barátságos mérkőzésen - melyen háromszor győzött és egyszer döntetlent játszott a csapat - kereste a védelem közepén Willi Orbán párját. A három kipróbált játékosból Dárdai Márton nem bevethető, így a nyáron a dán Köbenhavnhoz igazoló Markgráf Ákos és a holland Groningenhez szerződő Csinger Márk lehet megoldás.
A jó rajt már csak azért is fontos lenne, kiváltképpen hazai pályán, mert a három rivális közül éppen Ukrajna az egyetlen, amely megelőzi a világranglistán a magyar válogatottat, azaz az előzetesen
legnagyobb vetélytársnak tűnő ellenfél
legyőzésével máris lépéselőnybe kerülne a nemzeti együttes.
A háború sújtotta szomszédország csapatát a svédekkel szemben elbukott vb-pótselejtező után először vezeti külföldi szakember az olasz Andrea Maldera személyében, akinek ez az első vezetői megbízatása, eddig mindenhol segédedző volt. Bemutatkozása jól sikerült, mert a lengyeleket idegenben legyőzte az együttese felkészülési meccsen. A második találkozóját viszont beárnyékolta, hogy 2-1-es hátrányban a 65. percben félbeszakadt, mivel a dánok középpályása, Christian Eriksen pályafutása során másodszor összeesett a pályán.
A csoport másik meccsén Grúzia fogadja majd az északír csapatot.
A Nemzetek Ligája közvetetten a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának rajtját is jelenti, mivel ebből a sorozatból négy-kilenc olyan válogatott szerez majd pótselejtezős helyet, amely a hagyományos selejtezőkön nem végez a 12 csoport első két helyén.
Az európai szövetség két helyet biztosít a rendezőknek, de a kvalifikáció során akár mind a négy kivívhatja a részvételét, így a pótselejtezőkön kettő, három vagy négy fennmaradó helyért lehet majd küzdeni a négy házigazda - Anglia, Wales, Írország, Skócia - hagyományos Eb-selejtezős szereplésének függvényében. Ennek fényében egyelőre nehéz megjósolni, milyen szereplésre lesz szükség az esetleges második lehetőséghez, de előreláthatólag - sikertelen Eb-selejtező esetén - ennek megszerzésére csoportgyőztesként lehet komoly esély.
A Nemzetek Ligája B divíziójából a négy csoportelső feljut az élvonalba, az utolsók kiesnek a harmadosztályt jelentő C ligába, míg a második helyezettek a feljutásért, a harmadikok pedig a bennmaradásért játszanak majd osztályozót márciusban.
A Puskás Arénában várhatóan telt hát előtt
pénteken 20.45-kor az angol Jarred Gillett sípjelére kezdődik
a találkozó, melyet az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
Nemzetek Ligája, B divízió, 2. csoport, 1. forduló:
Grúzia- Észak-Írország, Tbiliszi 18.00
MAGYARORSZÁG-Ukrajna, Puskás Aréna 20.45
További program:
2. forduló (szeptember 28.):
Grúzia-Ukrajna, Tbiliszi 18.00
Észak-Írország - MAGYARORSZÁG, Belfast 20.45
3. forduló (október 2.):
MAGYARORSZÁG-Grúzia, Puskás Aréna 20.45
Ukrajna - Észak-Írország, Nagyszombat 20.45
4. forduló (október 5.):
Észak-Írország - Grúzia, Belfast 20.45
Ukrajna-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45
5. forduló (november 14.):
Grúzia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00
Észak-Írország - Ukrajna, Belfast 20.45
6. forduló (november 17.):
Magyarország - Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45
Ukrajna-Grúzia, Nagyszombat 20.45
Címkép: Marco Rosszi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2026. szeptember 24-én. A válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen játszik az UEFA Nemzetek Ligája B-divíziójának nyitómérkőzésén a Puskás Arénában. MTI/Bodnár Boglárka







