A legérzékenyebb kérdéseket fogja megvitatni az orosz és a kínai elnök
2023. március 17. 16:54
A kétoldalú viszony kulcsfontosságú, legérzékenyebb kérdéseit fogja megvitatni négyszemközti beszélgetése során az orosz és a kínai államfő, beleértve a nemzetközi ügyeket - közölte pénteken Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó.
"Természetesen szó lesz az ukrajnai konfliktusról. (.) Nagyra értékeljük a kínai vezetés visszafogott és kiegyensúlyozott álláspontját ebben a kérdésben, ismerjük a kínai rendezési tervet" - mondta Usakov.
A pekingi béketervről szólva hozzátette, hogy "a kínai barátok" értékelései többnyire egybeesnek a jelenlegi helyzetről alkotott orosz véleménnyel. Értékelése szerint a Kínai Népköztársaság bebizonyította, hogy "érti a kialakult válság valódi okait".
Bejelentette, hogy a két vezető hétfőn cikkben értékeli a kétoldalú kapcsolatokat a Zsenmin Zsipao, illetve a Rosszijszkaja Gazeta című lapokban, ami szerinte "fontos jelzés" a hivatalos tárgyalások előestéjén. Aznap este Putyin és Hszi négyszemközti megbeszélést folytat, amelynek során "a két ország kapcsolatát érintő kulcsfontosságú, legérzékenyebb kérdéseket, köztük a nemzetközi színtéren zajló ügyek intézését" vitatják meg, majd együtt vacsoráznak.
Kedden az elnökök szűkkörű és kibővített küldöttségek élén folytatnak megbeszélést. Szó lesz a haditechnikai együttműködésről, az erről szóló tárgyalásokra orosz részről Szergej Sojgu védelmi miniszter, és Dmitrij Sugajev, a Rosztyeh hadiipari konglomerátum vezérigazgató-helyettese kapott meghívást.
A tárgyalások lezártával a két vezető nyilatkozik a sajtónak és két közös nyilatkozatot ír majd alá. Az első a tanácsadó szerint "az átfogó partnerség és a stratégiai együttműködés kapcsolatainak az új korszakban történő elmélyítéséről", a második pedig "a kínai-orosz gazdasági együttműködés kulcsfontosságú területeinek 2030-ig szóló fejlesztési tervéről" szól majd. Ezen kívül tíznél több dokumentumot írnak majd még alá a felek.
Ezután a magas rangú kínai vendég tiszteletére állami díszebédet adnak, amelyre orosz üzletembereket is meghívtak.
Usakov a két elnök kapcsolatát barátinak és bizalminak nevezte. Emlékeztetett arra, hogy a két politikus eddig mintegy negyven alkalommal találkozott egymással különböző formátumban. Azt mondta, hogy mind Moszkva, mind Peking elégedett a kétoldalú kapcsolatok állapotával.
"Ez a viszony történelmileg a legmagasabb szintre emelkedett, és mondhatni, még mindig aktívan erősödik. Ebben a kapcsolatban nincs vezető, nincs vezetett, nincsenek korlátok" - nyilatkozott a tanácsadó.
"Két olyan partner közötti stratégiai együttműködéséről beszélünk, akik megbíznak egymásban, és akiknek sok tekintetben azonosak a céljaik, a feladataik" - monda.
Beszámolója szerint Kína Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere, és a forgalom, amely 2020-ban mintegy 185 milliárd dollár volt, idén el fogja érni a jövő évre tervezett 200 milliárd dolláros szintet.
A Kreml pénteken jelentette be, hogy Hszi Csin-ping március 20-22-én állami látogatást tesz Moszkvában. A kínai vezetőt a múlt héten harmadszor választották újra a Kínai Népköztársaság elnökévé. Az oroszországi látogatás lesz az újraválasztása utáni első külföldi útja. Putyin tavaly év végén hívta meg kínai hivatali partnerét Moszkvába, kettőjük telekonferencia formájában megtartott tárgyalása során.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
A kereszténydemokrata politikus rögzítette: a legfőbb cél, hogy a fiatalok szeressék a hazájukat, kötődjenek a szülőföldhöz. Ennek az érzésnek az erősítése nagy feladat, és ebben közreműködik a Honvédelmi Sportszövetség.
Az egyik legnemesebb magyar hagyomány a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. Ez a ma negyvenedszer kezdődő háromnapos rendezvény a közép-európaiság 1335-ös - első - megnyilvánulásának ünnepe. A híres, Károly Róbert-i királytalálkozót idézi fel.