Tőkés László: az EMNT korlátozott közösségi önrendelkezést követel
2023. december 10. 22:43
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól (EMNT) távol áll bármiféle revizionizmus, ehelyett terület fejében jogokat követel, korlátozott közösségi önrendelkezést az országhatárok tiszteletben tartásával - mutatott rá az EMNT megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából megrendezett kolozsvári ünnepségen Tőkés László, a szervezet elnöke.
emnt.org
Az EMNT sajtóirodájának vasárnapi közleménye szerint Tőkés László kifejtette: miután a románokkal ellentétben az erdélyi magyaroknak nem adatott meg, hogy a wilsoni önrendelkezés alapján állami hovatartozásukról döntsenek, a két évtizede megalakult EMNT arra vállalkozott, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség belső önrendelkezésének kivívásával gyógyítsa Trianon sebeit.
"Számunkra az autonómia létkérdés, nemzeti megmaradásunk garanciája, közösségi és emberi jogaink foglalata, remélt jövőnk lételeme (...) Nem akarok ünneprontó lenni, de azt kell mondanom, hogy még hosszú út áll előttünk, míg megérkezünk az elnyomásból a szabadságba, Romániából - Utópiába" - idézte Tőkés Lászlót az EMNT közleménye.
A közlemény szerint a húsz éve megalakult autonómiamozgalmat Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is köszöntötte, aki szerint az EMNT által kezdeményezett román-magyar párbeszéd folytatására van szükség.
"A románok és a magyarok alapvető érdekei egybeesnek: a hibrid hadviselést ki kell védeni, hogy ne lehessen egymás ellen hergelni az embereket, és ezáltal destabilizálni a térséget. Románia és Magyarország két szövetséges ország, ezért azt javaslom román barátainknak, hogy próbáljanak meg minden olyan intézkedést elkerülni, amely ellenérzéseket kelthet. A közigazgatási reform kapcsán ez kétféleképpen is elérhető: vagy elnapolják ezt a reformot, vagy kezdjenek egyeztetéseket az erdélyi magyarokkal, hogy mindenki elégedett lehessen az átszervezéssel. Magyarország részéről készek vagyunk minden eszközzel támogatni az ilyen párbeszédet" - idézte a közlemény a fideszes politikust.
A kolozsvári Vallásszabadság Házában szombaton megtartott jubileumi ünnepségen az EMNT által alapított Kós Károly-díjjal tüntették ki Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, valamint Dávid Lászlót, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusának elnökét.
Németh Zsolt a határok feletti nemzetegyesítés, a közösségi autonómiatörekvések következetes támogatása és a magyar-magyar, valamint a magyar-román párbeszéd kiteljesítése terén végzett munkásságáért kapta meg az elismerést, míg Dávid László korábbi rektor az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás és tudományos élet területén végzett intézményalapítói és értékteremtő munkájáért, valamint a közösség- és kultúraszervezésben vállalt szerepéért vehette át a kitüntetést.
Az ünnepi rendezvény az elmúlt 20 év néhány fontosabb politikai-közéleti eseményét elemző kerekasztal-beszélgetéssel zárult Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Borbély Zsolt Attila, az EMNT alelnöke, Szilágyi Zsolt, az EMNT korábbi alelnöke, valamint Toró T. Tibor, az EMNT egykori ügyvezetője részvételével.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Kövesdi Károly.
Azért is jövök vissza évről évre, mert belülről erősít és feltölt, ahogy az ikonokon dolgozom. Gábriel arkangyalnak a története erőteljesen rávilágít, hogy milyen veszélyek vesznek körül, és hogy szükség van olyan hírhozókra, akik jó hírekkel szolgálnak - fogalmazott Simicskó István.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.