Életének 105. évében elhunyt Josip Manolic egykori horvát miniszterelnök, az ország legidősebb politikusa – közölte a hírt a médiával hétfőn a politikus lánya, Zrinka. A jogi végzettségű Manolic 1920-ban született Kalinócon (Kalinovac), Kapronca-Kőrös megyében. 1939-1941 között a Jugoszláv Kommunista Párt tagja volt, a második világháború után politikusi pályára lépett.
Franjo Tudjmannal, a független Horvátország első államfőjével 1989-ben megalapította a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ), és a szuverén horvát állam megalakításáért küzdött. 1990-1993-ban az a HDZ alelnöke volt. 1990 és 1992 között parlamenti képviselőként dolgozott, 1990-1991-ben kormányfőnek is megválasztották. Horvátország az ő miniszterelnöksége alatt, 1991. június 25-én kiáltotta ki függetlenségét, ami véres háborúhoz vezetett az akkori Jugoszlávián belül a szerb hegemóniát megőrizni kívánó Belgrád és több tagköztársaság között, és elindította a szövetségi állam szétesését.
1994-ben szakított a HDZ-vel, és létrehozta a Horvát Független Demokraták nevű pártot, amelynek elnöke és alelnöke is volt. 2015-ben Politika és haza: harcom a szuverén és szociális Horvátországért címmel életrajzi könyvet jelentetett meg.
-
Kapaszkodjunk meg: Európában hangzott el a förtelmes mondat. Sőt ami még fájóbb: a kontinens kellős közepén, Magyarországon harsogta ezt olyan politikus, akit korábban megválasztottak felelős pozícióba.
-
Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
-
A francia fővárosban 1900 és 1924 után harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Franciaországban 1924-ben Chamonix, 1968-ban Grenoble, 1992-ben Albertville volt téli olimpia házigazdája.
-
A magyar csapat 180 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a francia fővárosba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők zöld ruhát, míg a férfiak sötét zakót és világos inget viseltek.
-
Megállapították: az elmúlt évek nemzetpolitikájának köszönhetően a külhoni magyar közösségek az élet minden területén megerősödtek.