Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.
Donald Trump előző elnök, republikánus jelölt, valamint Joe Biden hivatalban lévő elnök, a demokrata párt jelöltje szerdán közölte, hogy elfogadja a CNN hírtelevízió vitára szóló meghívását június 27-re, valamint az ABC országos televízió szeptember 10-i meghívását.
Joe Biden kampánycsapata ugyanakkor több feltételhez kötötte az elnök részvételét a vitákban, amelyek között szerepel, hogy azokon nem lesz jelen közönség, valamint harmadik jelölt sem vesz részt bennük. A demokraták kritériumai között szerepel az is, hogy a viták során annak a jelöltnek a mikrofonját kikapcsolják, aki épp nem kapott szót, valamint az eseményeket közvetítő televíziók körét is meghatározták.
Donald Trump az elmúlt hónapokban többször hívta elnökjelölti vitára Joe Bident, azt hangoztatva, hogy "bárhol és bármikor" várja riválisát.
A demokrata elnökjelölti kampány az elmúlt hónapokban nem adott világos választ arra, hogy Joe Biden részt vesz-e vitában. A jelenlegi elnök először május elején egy internetes interjúban mondta ki, hogy hajlandó lenne élő vitára republikánus ellenfelével.
Donald Trump szerdán közösségi oldalán bírálta Joe Bident a vitákhoz szabott feltételek miatt, azt állítva, hogy a demokrata jelölt "fél a tömegtől". A republikánus jelölt azt is közölte, hogy kettőnél több vitát tart szükségesnek, köztük olyat, amelyet egy nagyobb méretű helyszínen rendeznek meg.
Az első elnökjelölti vita június 27-én a CNN hírtelevízió szervezésében lesz, ami azt jelenti, hogy az amerikai média- és politikatörténetben a legkorábbi ilyen esemény lesz.
Az amerikai elnökjelöltek számára 1960-ban szerveztek először televíziós vitát, akkor közönség nélkül, televízióstúdióból, John F. Kennedy és Richard Nixon között. Rendszeres hagyománnyá 1976-ban vált, és azóta minden elnökválasztási kampány kiemelt médiaeseménye a jelöltek közönség előtt tartott, élő vitája.
Az elnökjelölti viták megszervezésére 1987-ben külön szervezet is alakult, az Elnöki Viták Bizottsága (Commission of Presidential Debates - CPD). A bizottság a 2024-es elnökválasztási kampány idejére már tavaly novemberben javasolt három időpontot és helyszínt: szeptember 16-re Texas államba, október 1-jére Virginia államba, majd október 9-re Utah államba.
Joe Biden kampányának vezetője szerdán levélben egy módosított menetrendet vázolt fel, a két elfogadott vitával összhangban. A demokrata választási kampányszervezetet vezető Jen O'Malley Dillon a választói szokások megváltozásával indokolta álláspontját, a lebonyolítás módjára vonatkozó elképzelését pedig azzal, hogy a 2020-as választások idején a CPD nem tudta betartatni a megállapított szabályokat.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.