Elhunyt Donáth László
2024. július 12. 09:09

68 évesen elhunyt Donáth László evangélikus lelkész, korábbi országgyűlési képviselő.

„Donáth László evangélikus lelkész, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség parochus emeritusa, volt országgyűlési képviselő 2024. július 11-én, életének 69. évében váratlanul meghalt. Temetéséről a család később gondoskodik” – olvasható a gyászhírben, amit a család juttatott el a Népszavához.

Donáth László 1994 és 2010 között a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként, országgyűlési képviselőként dolgozott. Közéleti pályafutása mellett az Aranyág Alapítvány kuratóriumának elnöke. Donáth Ferenc (1913–1986) kommunista politikus, a Nagy Imre-per egyik vádlottjának fia. Lánya, a Momentum volt EP-képviselője, Donáth Anna – ismertette a Magyar Nemzet a politikus életraját.

Az 1994-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt győztes jelöltje volt a budapesti 4. számú egyéni választókerületben (Óbuda északi része). Ezt a sikerét a következő három választáson megismételte. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Budapest 2. számú egyéni választókerületében (Bp. II. kerületének egyik része) indult, de alulmaradt a fideszes Balsai Istvánnal szemben – írta a lap.

hirado.hu
Címkék:
  • Zűrzavaros ma a világ, de Gábriel arkangyal jó hírekkel szolgál
    Azért is jövök vissza évről évre, mert belülről erősít és feltölt, ahogy az ikonokon dolgozom. Gábriel arkangyalnak a története erőteljesen rávilágít, hogy milyen veszélyek vesznek körül, és hogy szükség van olyan hírhozókra, akik jó hírekkel szolgálnak - fogalmazott Simicskó István.
  • Orbán Balázs: Újraosztás zajlik a világban
    A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
  • Győztünk!
    A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
MTI Hírfelhasználó