Trump elleni merénylet - Kreml: Trump élete veszélyben forog
2024. július 14. 13:33

Oroszország elítéli az erőszak minden megnyilvánulását a politikai harc során - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára a Donald Trump volt amerikai államfő és jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen elkövetett merénylettel összefüggésben.

 "Oroszország mindig is elítélte, és mi is határozottan elítéljük erőszak minden megnyilvánulását a politikai küzdelem során" - mondta Peszkov.
   
A szóvivő szerint az elnökválasztási küzdelem során világossá vált, hogy Trump élete veszélyben forog.
   
"Miután számos kísérlet történt arra, hogy Trumpot eltávolítsák a politikai színtérről, előbb jogi eszközök, bíróságok, az ügyészség segítségével, a jelölt politikai hiteltelenítésére és lejáratására tett kísérletekkel, minden külső megfigyelő számára nyilvánvalóvá vált, hogy az élete veszélyben van" - fogalmazott.
   
Peszkov azt hangoztatta, hogy Moszkva nem hiszi, hogy az elnökjelölt likvidálására tett kísérletet a jelenlegi hatóságok szervezték meg, de a történteket az a légkör idézte elő, amelyet ez a kormányzat teremtett a politikai küzdelem során. Mint mondta, a kormányzat a nemzetközi színtérről "akarva-akaratlanul átvitte munkamódszereit a belpolitikára", ahol szintén megjelent "az erőszakos döntések stílusa".
   
A szóvivő Oroszország nevében részvétét fejezi ki az elhunytak családjának, és mielőbbi felépülést kíván azoknak, akik megsebesültek a Trump elleni merényletben.
   
Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő a Rosszija 24 televízió műsorában azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban "az elnök elleni merényletkísérlet sajnos olyan hagyomány, amely kezd normává válni". Emlékeztetett rá, hogy tucatnyi hasonló bűncselekményt követtek el amerikai államfők és elnökjelöltek ellen.
   
Zaharova a Telegram-csatornáján reagált Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) parancsnokának szombati nyilatkozatára, amely szerint az általa vezetett szolgálat sikertelen kísérletet tett Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyilkolására. A szóvivő rámutatott, hogy a merényletet amerikai pénzből készítették elő és felvetette a költői kérdést, hogy az Egyesült Államok számára nem lenne-e jobb Ukrajna fegyverzése helyett a pénzt az amerikai rendőrség és más rendvédelmi szolgálatok finanszírozására fordítani.
   
Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg. Egy másik ember viszont meghalt a támadásban és ketten életveszélyesen megsebesültek. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Trump elleni gyilkossági kísérletként kezeli az ügyet. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.
 

mti
Címkék:
  • Győztünk!
    A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
  • Vizet a tájba – A Tökös-csatorna is tartalékolja a vízkészletet
    Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
MTI Hírfelhasználó