Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy családi bűnszövetség ellen, amelynek nyolc tagja kiskorúaknak is rendszeresen értékesített kábítószert.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint egy lajosmizsei anya és lánya 2018 óta abból élt, hogy környezetében az új pszichoaktív anyagnak minősülő "kristály" fantázianevű kábítószert árulta. Később csatlakozott hozzájuk a nő börtönből szabadult fia is. A férfi 2023 tavaszán futárként vonta be az ügyleteikbe az egyik rokonát, akit annak felesége segített.
A bűnszövetség tagjai a kiterjedt kereskedelmi láncon keresztül értékesítettek a kristályt. Emellett további, hozzájuk rokoni szálakkal kötődő embereknek is árultak, akik viszonteladóként a saját lakókörnyezetükben terítették a drogot.
Az ügy nyolc vádlottja rendszeresen kiskorúaknak is adott el a kábítószerből, volt, akinek egy év alatt legalább kétszázszor.
Az ügyészség a többszörös visszaesőnek számító férfit bűnszövetségben, jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel vádolja. Társainak is a pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt kell felelniük.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.