Agyonvertek egy migránst Hágában, a gyilkosok szabadlábon vannak
2024. július 24. 16:45
Vasárnapra virradó éjszaka a hágai belváros egyik legnagyobb főterén agyonvertek egy fiatal szomáliai menedékkérőt; a rendőrség nyolc férfit keres, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a halálos kimenetelű támadásban - írta szerdán az NLTimes hírportál.
A menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség (COA) megerősítette, hogy a 23 éves áldozat egy észak-hollandiai menekültközpontban élt.
A mentőszolgálat valamivel éjfél után érkezett a tett helyszínére, a férfit azonnal kórházba szállították, de még aznap délelőtt belehalt a sérüléseibe.
A rendőrség nyolc 18 és 35 év közötti világos bőrű férfit keres. A szemtanúk szerint az áldozat egy másik személy társaságában a téren sétált, amikor szóváltásba keveredett az elkövetőkkel.
"A rendőrség még mindig próbálja tisztázni a körülményeket, azt is, hogyan kezdődött a szóváltás, és ki kezdte az erőszakot" - nyilatkozta egy hatósági szóvivő az RTL műsorszolgáltatónak.
A COA szóvivője az RTL-nek elmondta, hogy a férfi három éve tartózkodott Hollandiában. Az ügynökség gyászszertartást szervez az elhunyt részére. "Ennek ideje és helyszíne még nem világos. A szervezés azért is nehéz, mert a fiú családja még mindig Szomáliában van. Jelenleg is tartjuk velük a kapcsolatot, de a kommunikáció nem könnyű" - nyilatkozta a szóvivő.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozást 2025. szeptember 26-a óta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen megalakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi. A ma kiadott hivatalos közlemény is megállapította: az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Mihálffy Béla KDNP-s képviselő törvénymódosító javaslatát 172 igen szavazattal, hat tartózkodás mellett elfogadta kedden az Országgyűlés, ezzel a Szegedi Dómot és Dóm teret a nemzeti emlékhelyek sorába emelték, „a magyar nemzeti önkép kialakításában játszott szerepe elismeréseként”, illetve mivel „a kultúra és a kereszténység nemzetmegtartó erejét hangsúlyozza”.
Egy helyi autóbusz csapódott a Varga Katalin Gimnázium épületébe szerda reggel. A Szoljon.hu információi szerint a balesetnek harminc könnyű és négy súlyos sérültje van.