Hazánk erejét az összetartó magyar családok jelentik
2024. július 31. 22:47

A kereszténydemokraták - szövetségben a Fidesszel - abban hisznek, hogy Magyarország erejét az egészséges és összetartó magyar családok jelentik, ezért fognak dolgozni a jövőben is - mondta a KDNP országgyűlési képviselője szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Hollik István - Hollik István added a new photo.

facebook

Hollik István azt mondta, megteltek a játszóterek, sokan vannak a strandokon és rengetegen mennek kirándulni a természetbe. Ezek a programok persze olyankor a legjobbak, ha az egész család részt vesz bennük - tette hozzá. Úgy folytatta, a mostani nyáron már jóval egyszerűbb megszervezni ezeket a közös időtöltéseket, mint korábban, mert idén már a szülők dönthetnek arról, hogy mikor szeretnék kivenni a gyermekük után járó szabadnapokat.
   
Hangsúlyozta, korábban ez nem így volt: a munkáltató rendelkezett felette, de a kereszténydemokraták ezt nem tartották helyesnek.
   
"Háromgyerekes családapaként is pontosan tudom, hogy a szülőknél senki nem tudhatja jobban, mikor van a gyermeknek a legnagyobb szüksége rá, ezért kezdeményeztük tavaly év végén a KDNP-s képviselőtársaimmal, hogy a gyermekek után járó szabadnapokról ezentúl a szülők rendelkezhessenek, és ne a munkáltatókon múljon, hogy együtt tud-e lenni a család" - fogalmazott a politikus.
   
Hollik István a videóban reményét fejezte ki, hogy a módosítással sikerült elérni, hogy még több minőségi időt tudjanak eltölteni a szülők a gyermekeikkel.

MTI
Címkék:
  • Brüsszel akadályozná a Putyin-Trump-csúcstalálkozót Budapesten - újabb szankciócsomag készül az EU-ban
    Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
  • Orosz külügyminiszter-helyettes cáfolta a Lavrov-Rubio-találkozó elhalasztásáról szóló híreket
    Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.
  • Brüsszeli erőpolitika
    A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
MTI Hírfelhasználó